(Sarti), április 21-én a La contadina di spiriro (Paisiello), július 6-án, 8-án, vagy 10-én (nem világos, hogy melyik volt az utolsó próba, és melyik az első előadás) az I due castellani burlati (Fabrizi), augusztus 24-én a La vendetta di Nino (Prati), november 29-én pedig a Tamburo notturno (Paisiello) első elöadása volt. Az Il marito disperato (Cimarosa) próbák nelkül november 2-án szerepel a müsoron. Ebből az évből maradt még fenn az Orfeo ed Euridice (Bertoni) librettója, és Nunziato Porta egy számlája (A.M. 4022-1788. jan. 8.), melyben a La Bellinda fedele szövegének másolási diját számítja fel.

1789-ben a havi statiszta-kimutatások nem sorolják fel a műsort naponként, így csak a fennmaradt szövegkönyvekre, jelmez- és díszletszámlákra támaszkodhatunk. A La circe, ossia l'isola incantata (Cimarosa), a Le gelosie fortunate (Anfossi), az Il pittore parigino (Cimarosa), és a Le vicende d'amore (Guglielmi) című operáknak szövegkönyvük, az Axur re d'Ormus (Salieri), a Giannino e Bernardo és az I due supposti conti (Cimarosa) operáknak, továbbá Mozart Le nozze di Figarojának jelmez-, ill díszletszámláik maradtak fenn (OL. 799/441. 1. A. M. 1242.). Lchet, hogy az 1789. augusztus 8-án kelt diszlet-köItségvetésben szereplő operák egy részének elöadása a következő évre esett és az is lehetséges, hogy egyik-másik elmaradt. A Le nozze di Figaro partituráját az énekszámokkal együtt még 1789 júliusában szerezték be (A. M. 1245), s az Orsz. Széchényi Könyvtár Zenei osztályán őrzött partitúra eimlapján az 1790-es évszám olvasható. A bemutatóra tehát rninden jel szerint felkészült a társulat, de mégis hiányzik az előadás megtörténtét kétséget kizáróan bizonyító adat.

Az utolsó eszterházi évadban a társulat felújította Gassmann 1777-ben már bemutatott L'more artigiano cíímű vigoperáját, továbbá bemutatta az Il credulo (Cimarosa), a L'impressario in angustie (Cimarosa), a L'amor contrastato (Paisiello) és a Barbiere di Siviglia (Paisiello) című dalműveket. Paisiello Barbiere di Siviglia-jának május 9-én, L'amor contrastato-jának pedig július 13-án volt az első előadása. Az öt újdonság mindegyikének maradt fenn szövegkönyve.

AZ ESZTERHÁZI OPERA-SZÍNPAD

Mig a színház történetét és műsorát több-kevesebb folyamatossaggal rekonstruáIni tudjuk, sokkal nehezebb felidézni az egykori színpad képét, az előadások vizuális atmoszféráját. Az operatörténet eddig csak egyetlen képet ismert, amely fogalmat adhatott arról, hogy milyen vizuális élményt nyújtott annak idején az eszterházi színpad (99. 1.). Legújabban Pietro Travaglia vázlatkönyvének felkutatásával ezen a téren lényeges előrehaladást sikerült elérni. A tervekből elénk táruló képet a levéltárakban fennmaradt díszlet- és jelmezkimutatások egészítik ki.

Külön-külön sem a tervek, sem a levéltari adatok nem adhatnak kellő tájékoztatást. A színpad képe nem álló kép, a színészek állandó mozgása, cserélődése, számuk növekedése vagy csökkenése, a világítás, sőt néha a díszIet mozgása is állandóan változtatja. Éppen ezért a fennmaradt tervek csak nélkülözhetetlen alapot jelentenek, melyet a színpadi apparátus működésének ismertetésevel kell élővé tenni.

Pietro Travaglia díszlettervezői működése 1773-tó1 a színház egész történetére elhatározó jelentőségű. Minden operalibretto őt nevezi meg díszlettervezőként, Basilius Grundmann, és ,,Federico" Cabinet Mahlerek csak egy-két esetben tűnnek fel. Az 1778/79-es ,,Instruction"-bó1 világosan kiderül, hogy Travaglia volt a díszlettervezés fő irányitója: ,,ért a festészethez, a diszletek változtatásához és elrendezéséhez." Az udvari festőkkel szemben tehát megvolt az az előnye, hogy nemcsak festeni tudott, hanem ismerte a színpad műhelytitkait is, amelyek nélkül diszleteket tervezni nem lehet.

A La vera costanza (1779) és La fedelta premiata (1782) szövegkönyvei szerint Travaglia a Galliari testvérek tanítványa volt (Jüngling der berühmten Gebrüder Galeari), tehát képzettségét az akkori idők egyik legjobb iskolájában, Milanoban szerezte.

A Galliari-család a század nevezetcs díszlettervező dinasztiája volt. Három generáción keresztül főként Milanoban és Torinoban működott, de Europa minden jelentékeny szinpada számára dolgozott. Travaglia, akinek a herceghez írt folyamodványaiból és vázlatkönyvében fennmaradt leveléből is tudjuk, hogy családja Milanoban élt, a hatvanas években Bernardino és Fabrizio Galliari, a két legismertebb Galliari tanitványa lehetett. A színháztörténet a két testvért úgy tartja számon, hogy a szabadabb festőiség jegyében, egy sajátos eklekticizmus útján haladva jelentősen járultak hozzá a színpadi képzőművészetnck a barokk sémáktó1 vaIó felszabadításához. Ugyanakkor a két testvér a barokkot sok helyen felváltó rokokó részletezéssel szemben előtérbe helyezte a színpadkép nagyvonalú, kiegyensúlyozott szerkesztését.

Pietro Travaglia vázlatkönyvének tervei a nyolcvanas évek második felében készültek. Tanúságúk szerint Travaglia megőrizte a Galliari-műhelyből hozott szellemct, s a vázlatkönyv éppen ezért a kevésbé ismert századvégi klasszicizáló díszlettervezés ritka értékű emléke.

Travaglia díszlet-költségvetései a Fiescora, a Stuart Máriára és az Armut und Edelsinnre vonatkozó egy-egy tételtől eltekintve kivétel nélkül operákra vonatkoznak, ezért a vázlatkönyv terveit is valószínűleg opera-díszleteknek keI1 tekintenünk. A színtársulatok számára feltehetőleg a használt operai díszletekböl válogattak esetről-esetre megfelelő darabokat.

A vázlatkönyv architektonikus díszletei a színház méreteihez józanul alkalmazkodó, nyugodt, világos tagolású tervek. Ezeket a színpad előterében egy vagy két léckeretre feszített vászonívvel és a teret lezáró, vagy perspektívikus távlatot nyitó háttérfüggönnyel valósították meg. Az architektúrás díszletnek az eszterházi színház korában az a két előnye volt, hogy a szuffiták mesterkéltsége nem tünt fel annyira, mint a szabad tájak ábrázolásában (a magas horizontfüggöny ekkor még isrneretlen), továbbá a perspektivikus abrázolásra tág teret nyujtott. Travaglia is élt a perspektivikus abrázolás teret tágító, mélyítő lehetőségeivel, de képzeletét mindig bizonyos fegyelmezettség, a kis színpad lehetőségeihez való alkalmazkodás jellemezte. Ugyanez a kiegyensúlyozottság érződik fennmaradt szabadtéri díszletén is (OL. XT,1Z. 1376). Az egyetlen táj-díszlet, az Orlando Paladino havas tája, romantikus drámai hangulata miatt a maga idejében rendkívül újszerű lehetett.

A vázlatkönyvből elénk táruló képnél azonban az élő színpad képe sokkal színesebb, mozgalmasabb volt; a díszletek csak keretet adtak a jelmezekhez, s ezekkel együtt az előadott művekhez kellett alkalmazkodniok. Az előadott vigoperák pedig változatos díszletezést, és főleg színes, gyakran egzotikus jelmezeket igényeltek. Aa 1775-bő1 fennmaradt festmény (99.1.) jellegzetesen rokokó színpadképet mutat: ghirlandokkal, szelid falusi tájjal, törökös jelmezekkel, felhőből kikandikáló angyallal. A vígoperák könnyed színességét a nyolcvanas évek közepén néhány ,,dramma per musica" zsúfolt mozgalmassága váltotta fel, amely az egész színpadi apparátust igénybe vette. A Didone abbandonata jelmez- és díszIetköltségvetései szerint (OL. 799 No. 46, 138.) a statisztákkal együtt közel hatvan szereplő a szövegkönyvnek megfelelően római, török, mór és trójai jelmezekben mozgott a színpadon és kasírozott elefántokat, tigriseket és oroszlánokat vonultatott fel. A díszletezés sem volt kevésbé látványos: a zárójelenetben a Iarba által felgyújtatott Carthago díszletei minden előadáson lobogó lángok közt omlottak össze.

Az Orlando Paladino havas tája kivételével a Travaglia vázlatkönyvében levő tervekről igcn nehéz megállapítani, hogy milyen színpadi művek számára készültek. Az ilyen irányú kutatás jelentőségét azonban erősen korlátozza, hogy a díszleteket általában nem csak egy, hanem több színpadi mű előadásain is felhasználták. Ez éppen az olyan díszletekre vonatkozik, amilyenek Travaglia vázlatkönyvében láthatók: ,,Sala Nobile", ,,Gran Salone Reale", ,,Stanza Nobile" stb. majdnem minden előadáshoz kellett, sőt az ,,Appartamento Chinese" is divatos tartozéka volt a kor minden színházi díszlettárának.

Pietro Travagliának az 1786. évre szóló egész évi díszletköltségvetése pontosan felsorolja, hogy az új művek előadásához milyen régi díszleteket fognak felhasználni.

Például az Alsinda első színéhez bizonyos változtatásokkal a La Didone abbandonata, az utolsó elötti színhez pedig a Montezuma díszleteit használták. ,,Servira la decorazione fatta per la Didone pero con rincangiamento; . . . Si puo adattare il Cortile del Mote zumma con picciol ricangio" (A. M. 3997.).

A sokféle felhasználás lehetőségét bizonyára nemcsak a gazdaságosgág igenye, hanem az akkori közönség történeti érdekének, és a ,,couleur locnle" iranti fogékonyságának hiánya is magyarázza. Az antik tárgyú műveket kevés változtatással éppúgy barokk díszletek közt és rokokó jelmezekben játszották, mint a modern témájúakat.

A díszlet és jeImez mellett a színpadkép legfontosabb tényezője a világítás. Travaglia rendszeres ,,Spiritus"-igényléseiből és egy javítási számlából (OL. 799. No. 110) tudjuk, hogy a színház világítására olombetétes szeszlámpákat használtak, és fényüket Travaglia vázlatkönvvének említett bejegyzése szerint tükrözéssel fokozták. Travaglia ,,Spiritus"-on kívül gyakran kért az eszterházi gyógyszertártól villanóport (Plitz Pulver) is, valószínűleg a villámok és tüzek abrázolására.

A színház belső villgítása mellett Pietro Travaglia hatáskörébe tartozott a kastélynak és a parknak magas vendégek tiszteletére, vagy családi események, évfordulók alkalmából elrendelt ünnepi kivilágítása is. Ilyenkor a kastélyon, a környező épületeken és utakon elhelyezett, faggyúval töltött tégelyek ezrei szórták a fényt. Az 1784. szept. 12-i díszkivilágításon Travaglia elszámolása szerint 4268 tégelylámpa világított. Ezek közül 2600 tégely újratöltéséhez három es fél mázsa fekete faggyút használtak fel (OL. 799 Proth 3. 156.).

A kivilágított kastély a lampionos és tüzijátékos park előtt hatásos látvány lehetett. A 18. századi udvari ember, aki a színházon kivül is diszletek között élt, itt valóban úgy érezte magát, mint Goethe a fénylő golyókkal, piramisokkal és lampionokkal megvilágított frankfurti ligetben, melyet ,,Das Esterházysche Feenreich"-nek nevezett: megvalósult álomvilágban, mesterséges tündérországban.

ESZTERHÁZA HANYATLÁSA

,,Fényes" Miklos utóda, Esterházy Antal 1790 októberében feloszlatta az operatársulatot, elbocsátotta az eredetileg december végéig szerződtett szinészeket, és a tábori zenekaron kívül a zeneszek közül is csak Haydnt és Tommasinit tartotta meg szolgálatában.

Esterházy Antal három és féléves hercegsége idején Eszterházán csak egyetlen ünnepség volt, amely a régi napok fényére emlékeztetett: 1791. augusztus 3-6-ig, Sopron megyei főispánná való beiktatásának alkalmából. Nehéz magyarázatot találni arra, hogy a virágzó eszterházi zenei és szinházi életet miért szüntette meg egycsapásra. Bizonyára nem anyagi okokból, hiszen az a háromszázezer forint, amit a beiktatási ünnepségekre költött, majdnem egy évtizedre elég lett volna ,,Fényes" Miklós zenei és szinházi kiadásaira. Az sem lehetett ok, hogy Eszterháza stílusát, udvari életének formáit korszerűtlennek tartotta, mint az őt követő II. Miklós, mert a beiktatási ünnepséget Eszterházán, lényegében a régi ,,eszterházi vigasságok" szellemében rendezte, és székhelyét sem helyezte át Kismartonba. El kell fogadnunk a zenetörténet magyarázatát, hogy ,,Fényes" Miklóssal ellentétben, aki maga is kitűnő zenész volt, és a Haydnnal íratott baryton-versenyeket maga játszotta vendégeinek, Antalból hiányzott a zenei, sőt talán általában a művészi hajlam. Elődeitől és utódjától eltérően a család művészeti vagy tudományos jellegű gyüjteményeit nem gyarapította, inkább a katonai, közéleti pálya iránt érdeklődött. 1790 előtt is, utána is több hadjáratban vett részt.

Rendkívüli pompával tartott beiktatási ünnepségén utoljára kapott szerepet az eszterházi színház. Antal herceg az éppen Londonban tartózkodó Haydnt hazarendelte, de mivel ez nem jöhetett, Joseph Weigl, a bécsi udvari színház karmestere kapolt megbízást egy új dalmű írására. Az Abbate Casti szövegére írt Venere e Adonis című kantátát a hécsi udvari opera énekesei adták elő: Mlle. Giuliani, Mme. Busani, Calvesi és Adamberger. A bemutató előadás pazarlóan gazdag kiállítasú lehetett, ha egyáltalán hinni lehet a Sürgöny (1865. szcpt. 6.) és a Fővárosi Lapok (1875. 33. sz.) leirásának, rnely szerint 40 000 forintba került. ,,Fényes" Miklós korában egy-egy operabemutató költségei nemigen haladták meg a háromezer forintot, bár ebben az esetben a különleges kiállitáson kívül a zeneszerzőt és az egész Bécsbó1 hozatott előadógárdát külön kellett fizetni.

Az ünnepségen részvevó előkelőségeket - a trónörököst, a nádort, a hercegprímást, a diplomatákat és a vármegyék képviselőit - a színházi előadáson kívül fényes bál, tüzijáték és vadászat szórakoztatta. A tüzijátékot egy Stuwer nevű tüzijátékmester készítette, és ebből az alkalombol a kastélyt és a parkot nyolcvanezer üvegmécses világította ki. A kastély udvarán rendezett katonai parádét örökítő korabeli metszet (161. 1.) az egyetlen képes ábrázolás, melyböl az eszterházi nagy ünnepségek külsőségeire következtethetünk.

Az ünnepségek végeztével Antal herceg egészen Budáig zenés díszkíséretet adott a hazatérő vendégek mellé.

A beiktatási ünnepség után Eszterháza egyre elhagyatottabb lett. A herceg ritkán tartózkodott kastélyában, s a színházakban többé egy előadás sem volt. A régi színházi személyzetből csak egy ismerős maradt, Handlné, a ruhatárosnő, aki afféle raktárosi szerepet látott el. Úgy látszik, az öregedő Travaglia is új munka után nézett, mert mikor 1798-ban nyngdíjazták, kerésére Antal herceg őzvegye irásban tanúsította (OL. Fasc. 2461. 102. 1.), hogy elhúnyt férje királyi és császári szolgálatból hívta vissza, és élete végéig nyugdíjat ígért számára. Ezek szerint feltételezhető, hogy Travaglia egy időre a bécsi udvari színháznál vállalt munkát.

Nyugdíja ügyében egyébként több kérvényt írt, mert 1798-ban nem háromszáz forint nyugdíjat itéltek mcg neki, amennyit várt, hanem csak kétszázat. Az utolsó aktában, 1809. január 8-án azzal indokolják nyugdíjemelés iranti kérelmének elutasítását (A. M. 217.), hogy egy 1796-ban hozott hercegi rendelet értelmében csak addig kaphat 300 Ft nyugdíjat, amíg más állást nem vállal. Mivel időközben a Grassalkovich családnál ,,Hausinspektor" lett, csak évi 200 Ft. kegydíjra jogosult.

Érdekes az Esterházy udvarba szakadt olasz festő sorsa. Úgy látszik, élete végéig sem tudott asszimilálódni környezetéhez, mert húsz-huszanöt évi szolgálat után is többször kifogásolták a hercegi hivatalok, hogy nem tudott jól németül.

Úgy látszik, hogy véglegesen Magyarországhoz kötötte magát, mert 1791-ben Kismartonban letette a honpolgári esküt, és tizenhároméves elveszett fiáról, akit a Pressburger Zeitungban közzétett hirdetés útján is keresett, közölte, hogy az olaszon kívül magyarul és németül is beszél.

Travagliának és Handlnénak újra több dolga akadt 1794-től kezdve, Antal halála után az eszterházi színházi ruhatárral és díszletekkel.

II. Miklós 1794. július 8-án kiadott rendelkezése értelmében (OL. Fasc. VI. 369. 1.) Travaglia vezette a kismartoni színháznak II. Miklós beiktatási ünnepsége számára való helyreállitási munkálatait. Ugyancsak ő gondoskodott az ünnepi kivilágításról és a tüzijátékról is. Az ünnepségek után a herceg azonnal rendelkezett, hogv az Eszterházán levő szinházi ruhatárról pontos leltár készüljön, s azokról a ruhákról is, amelyeket Travaglia valamilyen oknál fogva magánál tartott. (O.L. Fasc. VI. 370. 1.). 1796. júliusában II. Miklós elrendelte, hogy a régi, kopott díszleteket szállítsák ki szekereken a Fertőtóhoz, és mossák ki, hogy a vásznak ujra használhatók legyenek. (OL. Fasc. 2461 115. 1.) Ugyancsak ez idő tájt intézkedett, hogy az Eszterházi díszlet- és ruhatárat tegyék teljesen rendbe, szellőztessék ki, Travaglia pedig a kismartoni színhazi gépésznek, Holzernck és az ácsoknak mutassa meg, melyek a Kismartonban is használható díszletek, hogy azokat odaszállíthassák (OL. 2461. 78. 1.). Becsomagolták és elszállították a még használható jelmezeket is (OL. 2461. 118. 1.), és Georg Holzer gépész leszerelte a színpad használható elemeit, a függönyöket és a szuffitákat (OL. Fasc. 2461 - 129. 1.).

Az eszterházi ruhatár felszámolásának utolsó felvonása l799 januárjában zajlott le, mikor a már nyugdijas Travaglia Klutsewsky grófnő megbízásából átvette a ruhatárnak azokat a darabjait, amelyekre a kismartoni hercegi színháznak már nem volt szüksége. A grófnő ezeket a jelmezeket 1000 Ft-ért vásárolta meg (A. M. 1849.).

Az eszterházi tündérvilág a századeleji nagy barokk udvartartások kissé eIkésett visszfénye volt. Elkésett voltára mi sem jellemzőbb, minthogy Fényes Miklós unokája úgy fordított hátat Eszterházának, mintha a nehány évvel korábban még ragyogó kastélyélet teljesen idegen lett volna számára. Ekkorra lejárt a versailles-i divat ideje, és idejétmúlt lett a rokokó. Új klasszicizmus térhódítása kezdődött, és a francia parkokat angol ízlés szerint rendezték ujjá.

1803-ban az eszterházi bábszínház már csak vadászeszközök tárháza (A. M. 1972.), 1824-bcn pedig a Tudonunyos Gyüjtemény tudósítása szerint ,,a jatékszínekben széna tartatik". Az 1832-ben szerkesztett ,,Inventarium über die in dem Esterhaser Schlosse, Bagatelle und Theater vorhandenen Mobilien und Effecten" szerint a nagyszínházat faraktárnak használták, s a díszletek egymásra fektetve hevertek benne. A bábszínházat az asztalos ugyancsak raktárul használta. A kastély értékeit még a kilencvenes években II. Miklós átköltöztette Kismartonba, s az épületeket és a parkot sorsára hagyta. A következő századfordulón bekövetkezett restaurálás idejen az operaház helyén már csak romok voltak. Eszterháza - ahogy annak idején a Tudományos gyüjtemény irta - ,,őszi szornorúságra jutott".

ÚJRA KISMARTONBAN

II. Esterházy Miklós - bár Eszterházát korszerűtlennek tartotta, s ezért udvarát áthelyezte a család ősi, kismartoni várkastélyába - abhan mégis ,,Fényes" Miklós hagyományait folytatta, hogy a színház és a műveszetek pazarló mecénása volt.

,,Fényes" Miklósénál nagyobb zenekart és énekesgárdát tartott, s nemcsak saját színháza volt, hanem a század első évtizedében a bécsi udvari színház egyik legfontosabb irányítójaként szerepelt. Az elődeitól örökölt könyvtárat 1795-ben a gróf Neupergtől vásárolt könyvtárral jelentékenyen gyarapította, érem-, és csigagyűjteményt alapított, s főként ő volt a híres Esterházy képtár igazi megteremtője. A ,,Fényes" Miklóstól örökölt képtárban Rafael Esterházy Madonnáján kívül kevés igazi remekmű volt. Elődeinél lényegesen fejlettebb izléssel és kitűnően megválasztott munkatárssal, Joseph Fischerrel rövid idó alatt az akkori Monarchia egyik legszebb és leggazdagabb metszet- és festmény gyüjteményét alakította ki, amely később a budapesti Szépművészeti Múzeum alapját vetette meg.

Ae 1794-ben, Kismartonban tartott beiktátási ünnepség és II. Miklós első intézkedései gyorsan elárulták, hogy az Esterházy-színház új pártfogóra talált. A herceg egyelőre csak alkalomszerűen szerződtetett színtársulatokat, de később a zenekar fejlesztésével párhuzamosan új operatársulatot szervezett, amely 1804-től 1812-ig folyamatosan működött. A színháztörténet eddig csak 1801-ig tudott a hercegi szinház működéséről, pedig a legkiválóbb énekeseket még csak ezután szerződtették, és erre az időre esett a Mozart-műsor teljes kibontakozása is, amely a kismartoni Esterházy-színház legfontosabb eredménye volt.

Az 1794. junius 24~én és 25-én rendezett beiktatási ünnepségen Marinelli vezetésével a Leopoldstädter Theater vendégszerepelt a híres balett-táncos házaspárral, Salvatore és Maria Viganoval. (Csatkai E.: Beitraege... Mittlgn. der Bgld. Heimat und Naturschutzvereines III./l6. 1.) A Vigano-házaspár annak idelén egész Európát bejárta, s végül Salvatore Vigano a milanói Scala balettmestere lett. A kismartoni előadáshoz az eszterházi ruhatárból használtak fel néhány- jelmezt (OL. Fasc. 2461 10. 1.). A beiktatási ünnepség bálján harminchat tagú zenekar szolgáltatta a zenét (OL. Fasc. 2461 8-9. 1.), és a kivilágításon Travaglia elszámolása szerint százhetvenhét font faggyú égett el (OL. Fasc. 2461 14. 1.)

A következő év műsorából nagyon keveset tudunk, de bizonyos, hogy szeptemberben és októberben tüzijátékok és színielőadások voltak. Szeptember l7-én Travaglia a Mária napon rendezett tűzijátékért vett fel háromszáz forintot (OL. Fasc. 2461 26. 1.), és az 1795. évi színházi kiadásokról szóló kimutatását bíráló számvevőségi feljegyzés 1795. szeptember 16-ról az Armuth und Edelsinn, október 8-ról pedig a Skizze der rauchen Sitten unserer guten Vorältern című darab előadását említi.

Ezenkívül Travaglia kimutatása és a számvevőségi bírálat is még jelentékeny munkálatokra utal. A bírálat peldául megemlíti, hogy a díszletek elkészítésc miatt túlságosan sok rendkívüli asztalos- és ácsnapidíjat fizettek ki. Ez a sürgős munka miatt indokolt voIt, de a jövőben az állandoan alkalmazott iparosoknak kell ezeket a munkakat ellátniok.

Egy díszletköltségvetésbő1, amely egy gótikus kastély, egy parasztszoba és egy pokol díszleteihez szükséges anyagokat sorol fel (OL. Fasc. 2461 60. 1.): megtudjuk, hogy a szuffiták huszonnégy láb hosszúak voltak, tehát a színpad nyílása nem egészen nyolc métcr lehetett. A gótikus kastély perspektivikus képének magassága tizenhat láb, vagyis körülbelül négy és fél méter volt. Ezek szerint a kismartoni színpad kisebb volt, mint az eszterházi, de nem tudjuk biztosan, hogy hol lehetett. A leírások állandóan csak színházat emlegetnek. abból a feljegyzésből, hogy a beiktatási ünnepségre helyreállították a kismartoni színházat, arra lehet következtetni, hogy a hatvanas években épült üvegházi színházról van szó. A kismartoni színhaz tíz év múlva szerződtetett igazgatója, Heinrich Schmidt viszont emlékirataiban világosan megírta, hogy az előadások a kastély nagy dísztermében folytak. A két forrás nem mond feltétlenüI ellent egymásnak. Lehet, hogy kezdethen valóban a üvegházi színpadon tartották az előadásokat. Ez később annál indokoltabb lehetett, mert a kastély dísztermét Moreau tervei szerint a század elején átépítették, kibővítették, s a kert felé eső hosszanti falát le kellett bontani. Feltehető, hogy az előadások csak az ujjáépített, megnagyobbodott teremben kezdődtek meg.

Az 1795 őszen Kismartonban szereplő társulat nevét nem tudjuk, de lehet, hogy Marinellinek az előző évben rnár szerepelt, és két év múlva újra szerződtetett társulata volt.

1796-ban az őszi előadásokra májusban megkezdődtek az előkészületek. Travaglia a szinházban javítási munkákat végez és diszleteket készít (OL. Fasc. 2461 79, 115, 117. 1.), az eszterházi ruhatárosnő pedig jelmezeket küld át Kismartonba (OL. Fasc. 2461. 118. 1.). Az ősszel fellépő társulattól, Karl Stadler együttesével már julius elsején létrejött a szerződés. Johann Karl Stadler kitúnő fiatal színész volt, aki ekkor már egy Wienrr Neustadtban szereplö társulatot vezetett. 1768-ban Bécsben született, színészi pályáját Grácban kezdte. Első sikereit Laibachban és Triestben mint hősszerelmes aratta a szép megjelenésű fiatalember. 1787-bcn a Theater an der Wien, 89/90-ben pedig a Hofburgtheater tagja volt. 1791/92-ben Pesten, 92/93-ban Prágában szerepelt. Ebben az időben erősen elhízott, és ettő1 kezdve apaszerepeket játszott. Később Kasselban és Frankfurtban tűnt fel, majd a brémai városi színház igazgatója lett. 1812-ben Hannoverben halt meg. Elsősorban drámai színész volt, de szép hanggal rendelkezett, és operai szerepekben is fellépett.

1796. március 4-én kétségbeesett hangú 1evélben kérte a herceget, hogy akármilyen rövid időre alkalmazza társulatát, mert a háborús idők miatt igen nehéz helyzetbe került (OL. 2461. 113. 1.). Leveléhez jegyzéket mellékelt, amelyen hatvanhárom drámai művet és huszonhárom operát sorolt fel. Ezek közül a társulat bármelyik darab előadására feI volt keszülve. Erdekes, hogy a müsorban bárom Haydn-opera is szerepelt (Armida, Orlando Paladino, La fedeIta premiata), de Pohl állításával ellentétben a fennmaradt végleges müsor szerint egyik sem került előadásra (OL. Fasc. 2461 227-228. 1.).

Stadler március eleji levelére a herceg kedvező választ küldhetett, mert a hónap végén Stadler valószínűleg az ő kívánságára küldte rneg a wiener-neustadti városi magisztrátus nyilatkozatát, mely szerint a társulat az énekes és drámai művek előadásával egyaránt kivívta az ottani közönség megelégedését, és becsüIetes életmódot folytatott (OL. 2461 111. l.).

A július elsején kötött szerződésben az együttes szeptember elsejétől október 15-ig kötelezte magát heti négy német nyelvű előadásra, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap. Vállalta, hogy repertoárját közkedvelt darabokkal tovább bővíti, a ruharárról a statiszták jelmezein kívül maga gondoskodik, és jól válogatott énekeseket szerzödtet. A társulat fizetése heti száztíz forint volt (OL. 2461 110. 1.). A végleges névjegyzék és műsor a következő:

,,A Kismarton számára összeállított színtársulat személyzete:

Férfiak :

Peterka: első szerelmesek, hősök: operákban komikus szerepek. Schmidtmann: operákban első szerelmesek, színjátékban szerelmes. Normann: basszista, színdarabban jellemszerepek. Horst : intrikus szerepek pedánsok. Stadler: gyengéd apák, civódó öregek, illem-szerepek. Berke: baritont énekel, rangos szerepek. Hanold: második tenorista, alárendelt szerepek színdarabokban. Koch: rnellékszerepek és súgo.

Nők:

Eiersperg: operákban komikus szerepek, hősnők, és színdarabokban illem szerepek. Horst: érett szerelmesek, fiatal asszonyok, illemszerepek. Normann: kacér nők, házsártos asszonyok. Stadler: fiatal szerelmesek, naiv lányok. Kunfeld: első énekesnő. Willmers: komikns szerepek és szubrettek. Kreützer: dilettánsok, első szerelmesek, hősnök, illemszerepek (OL. 2461 123. 1.).

Sept. 1. Das rothe Kaeppchen. Oper.

3. Johanna von Neapel, Trauersp.

4. Impressar in der Klemme und der Dorfbarbier, Zwey Luntspiele.

6. Die unmögliche Sache. Lustsp.

8. Die Wldmaenner. Oper.

9. Huldane, König der Düren. Trauersp.

10. Ein Gelegenheitstück.

11. Der Neffe. Schausp.

13. Rings 1ter Theil. Lustsp.

15. Rings 2ter Theil. Lustsp.

17. Graf Benyovsky. Trauersp.

18. Hieronymus Kniker. Oper

20. Bettelstudent und die Schadenfreunde.2 Lustsp.

22. Die drillings Brüder. Lustsp.

24. Klara von Hofmeichen. Trauersp.

25. Die Zauber Zithcr. Oper.

27. Die Hiader (Fiacher?). Lustsp.

29. Der Hochzeit-Tag. Lustsp.

Okt. 1. Kusper der Thoringer. Trauersp.

2. Der Gutsherin. Oper.

4. Dir verschlossene Thür. Lustsp.

6. Der Taubstumme, Lustsp.

8. Otto von. Wittelsbach. Trauersp.

9. Die Zauberflöte. Oper.

11. Der Fremde. Lustsp.

13. Das Ehrmarrt. Lustsp.

15. Ein Gelegenheitstück am Ende der gegebenen Spektakeln."

A műsor legértékesebb adata a Varázsfúvola elöadásáé, amely ezek szerint a Karl Benyovszky Hummel-életrajzában és Karl Rosenbaum naplójában szereplő 1804-es bemutatóna1 nyolc évvel korábbra engedi tenni Mozart művének első kismartoni előadását.

Ennek az első kismartoni repertoárnak szembetűnő vonása, hogy az eszterházi műsorral szemben teljesen német nyelvű. A három javasolt Haydn-opera helyett a műsorban a Varázsfuvola, a szintén Schikaneder szövegére irt Die Waldmänner, s még három új Iátványos német opera - Hieronymus Kniker, Die Zauber Zither, Der Gutsherin - kerüIt müsorra : az előretörő német operazene a kismartoni Esterhazy-színházbó1 végleg kiszorította az olasz opera buffát.

1797 őszén újra mozgalmas élet volt a kismartoni kastélyban. Augusztus 19-én a királyné látogatta meg Eszterházát és Kismartont, szeptember 9-én és 10-én pedig Mária hercegné névnapja alkalmábol kivilágították a kismartoni kastélyt és parkot és este tűzijatékot rendeztek. 17-én Karl Rosenbaum naplója szerint (ÖNB. Handschriftensammlung) az Esterházy-udvar alkalmazottai és a kastélyban tartózkodó vendégek közreműködéséável megtartották Iffland: Die Aussteuer című színművének első próbáját. A 18-án és 19-én megismételt próbák után az első előadás 20-án volt. 21-én Marinellí társulata lépett fel.

Szeptember 26-án a József nádor kíséretében Kismartonba érkezett vendégek tiszteletére vadászatot rendeztek, este pedig Rosenbaum naplója szerint Marinelli társulata a Der reisende Student című vígjátékot adta e1ő. A vígaték után Vigano Pygmalion című balettje következett, melyben Vigano maga is fellépett (Wiener Zeitung 1797. Nr. 88). A napot ezerkétszáz személy részvételével álarcos bál és pazar kivilágítás zárta le. (Rosenbaum: "Die Illumination war die schönste die man noch je in Eisenstadt sah.")

27-én és 28-án ujra vadászatok, bálok, ünnepi világítás és hangversenyek szórakoztatták a vendégeket. A 28-án tartott hangversenyen Pozsonyból szerzödtetett énekesnők vettek részt (Rosenbaum.).

Az őszi évad egyik legérdekesebb eseménye október 2-án Spiess Stadt und Land című vigjátékának bemutatása volt. Az előadást, melynek szereposztásat Rosenbaum feljegyezte, a kastélybeliek és a vendégek együttesen produkálták. Az előkelőségek mellctt fiával együtt fellépett Rosenhaum és Grundemann is, az öreg udvari festő:

,,Szereposztás:

Albingen grófnő, gazdag özvegy ····· Charlotte Weissenwolf grófnő

v. Halben bárónő, sogornője. . . . . Charlottc Hohenfeldld gfónnő

Lottchen kisasszony. . . . . Grassalkovich hercegnő

Beata kisasszony a bárónő leánya . . Fanny Weissenwolf grófnő

v. HiIsenburg generális . . . . Kühnel lovastiszt

Major, Graf v. Wieden . . . . v. Karner titkár

v. Schildberg báró . . . . . Seitz főhadnagy

v. Wattsdorf úr Johann Weissenwolf gróf

Nanette, a grófnó szobalánya·...... Esterházy Júlia grófnő

Michel, a bárónő szolgája..... ifj. Rosenbaum

Szolgák Rosenbaum

Grundmann"

A műkedvelő előadás Rosenhaum őszinte feljegyzése szerint nem volt valami kitünő, de azért természetesen jóindulattal fogadták.

A további októberi műsorról részletes tnrlósításunk nincs, de feltehető, hogy a Marinelli vezetésével még október végén is szereplő Leopoldstädter Theater folyamatos műsort adhatott.

Az őszi évad utolsó kiemelkedő eseménye a nádor második kismartoni látogatása volt, melyről a Magyar Hirmondó részletes todósítást közölt (1797. II. köt. 574-576. 1.): tegnap és tegnapelőtt valóban felséges készületekkel fogadtatott itten ujra is a 'Nádor-Ispány, s'személyében a várt Nagyobb Vendégek is meg tiszteltettek Ő Királyi Hertzegsége Laxenburgbó1 jött, 's mindjárt az Ország'szélén fekvő jószágaiban Hertzeg Eszterházynak kezdrtt vadászni. A' vadászat után Kis Martonba érkezett sok ágyuzások között. Tsak hamar azután igen gazdag keszületű asztalokhoz ültek közel szász Vendégek. Estvére a' Vár (Kastény), az ellenében szolgáló épülettel, és a kerttel együtt oly gyönyörüségesen ki-volt világositva, zöld, veres, és arany-szint mutató métsékkel, hogy ahoz szebbet sok idegen országokban is ritkán Iátni. A' királynak, és a' Királynénak Képe, és a' Keresztnevek ki-vóltak mesterséges tüzek á1tal tsinálva. A' Hertzeg Teátromában egy tréfás darabot jádzottak a Bétsből hozatott Komédiások, és egy uj Pigmalion nevü Ballétet tántzolt ama' hires Vigano, Feleségével, ,s a Kis Leányával. Az utánn Maskarás-Bál vólt a' Kastély szállájában, 's gazdag vatsora. Másnap Oct. 27-dikén jókor reggel a' Wandorfi Kőszénbányáknak meg-nezésére ment a' Nádor-Ispány, a' hol Gr. Saurau, Ruprecht Udvari Tanátsos 's más Uraktól fogadtatott Ő kir. Hertzegsége. Délre vissza érkezett ide; s egy kevés falatozás (Collatio) utánn ki ment egy nagy vadászatra, mely egész estig tartott, 's a'hol ezer nyuIat, és közel ezer fátzánt lőttek. Hat óra utánn estve kezdődött az ebéd, az utánn egy Szálábann vólt Haydn-nek ama' remek muzsikája, melynek neve: A'meg-váltónk'Szavai a Keresztfán. (Die Worte des Heilands am Kreutze) 's a'melynek tökélletes executziójára sok Bétsi Muzsikusok 's énekesek hozattattak ide le. Elébb a'Nádor-Ispánynak a Teátromba valo bé-lépésekor el énekeltetett amaz esméretes ének: Isten tartsa Ferentz Tsászárt! (Gott erhalte Frantz den Kaiser!) melyhez Haydn készitette a' muzsikát. Ezen gyönyörü Muzsikák utánn ismét Vigánóék tántzoltak. Ezenn a napon is ki vólt a' Vár és az ellenébcn álló épület világositva, s'a' Vár kissebb szálájában BáI vólt."

1798 és 1804 között a kismartoni színházi életről az eddiginél lényegesen hézagosabb képünk van. Társulatok rendszeres muködésére egyáltalában nincs adat, bár ez nem jclenti feltétlenül, hogy az őszi szezonban ne lettek volna előadások. A Magyar Hirmondó (1801. II. köt. 428-431. 1.) az 1801. évi Mária-napról a következőket tudósíítja: ,,...tegnap előtt tartatott Hertzeg Esterházyné neve napja. Bécsböl is sokan jöttek vólt oda arra a' napra, kik közül valók voltak Cardinális Hertzeg Albani, Muravief-Apostol, rendkivüli való Orosz Követ, és a' Pétersburgból viszszatért Hertzeg Schwarzenberg Károly 's a' t. Gyakorlott pennákra bizom az ott látott sok fényességeknek leirását a'millyenek voltak a'tántz, az igen nagy szálának közell nyóltz száz viasz gyertyákkal való felséges kivilágositása, a' különös pompáju ebédek s' vacsorák, az erős ágyúzások, 's a' gyönyörű estvéli muzsikák."

Ezen a Mária-napon tehát színházi előadás nem volt. A következő év aug. 29-én Rosenbaum azt jegyezte naplójába, hogy ,,evés után Haydn, Elsler és Mayer jött". Ez lehet, hogy Mayer színtársulatának kismartoni szereplését jelenti.

Ha ezekben az években nem is tudunk a kismartoni kastély-szinház életéről, ekkor született újjá az Esterházy zenekar, ekkor alakult ki fokról fokra az új énekes gárda, és II. Miklós nagyszabású épitési terveiben új kismartoni színház megteremtésének gondolata érlelődött.

II. Miklós kérésére az öregedő Haydn szívesen vállalta az új zenekar megszervezésének és irányításának feladatát, de a gyakorlati karmesteri munkát már másra kellett bízni. A herceg 1802-ben a templomi zene élére Johann Nepomuk Fuchsot, a kamarazenekar élére pedig Luigi Tommasinit állította, akit még annak idején Pál Antal szerződtetett, és Fényes Miklós zenekarának eIső hegedűse volt. Az Esterházy-opera feltámasztása terén a legfontosabb lépés Haydn ajánlatára Johann Nepormuk Hummel szerződtetése volt 1804 április elsején. Hummel ízig-vérig szinházi környezetbő1 került Kismartonba. Apja 1780-ig a pozsonpi városi színház, utána pedig a Theater an der Wien karmestere vclt, s a tízéves Hummel Mozart csodagyerek-tanitványaként vele indult három éves európai

hangverseny-körútra. Igy ismerkedett meg Londonban, 1791-ben Haydnnal is. Kismartonból később Weimarba került, ahol Liszt mellett a zenei élet kimagasIó alakja volt.

A zenekar fejlődésével párhuzamosan a kastély és a park külső képe is megváltozott. A parkot a század első éveiben lényegesen megnagyobbították, és Moreau tervei alapján angol ízlés szerint újjáalakították. A park tavainak és szökőkútjainak vízellátására Esterházy Miklós 1803-ban tett londoni útja alkalmával a korábban állati erővel müködtetett szivattyúk hajtására egy David Matson által készített gőzgépet vásárolt. (Hárich J.: A kismartoni várkert története 58. 1.) Az új gépházat a park más új épületeivel együtt 1805-ben diszes ünnepség keretében avatták fel, s emlékül az alapfalban elheIyezték az akkor használt pénznemeket. Anglián kívül Franciaország és Németország után Magyarország volt ebben a pillanatban a harmadik gőzgéppel rendelkező állam.

A park újjáalakításával egyidőben Moreau elkészítette a kastély klasszicizáló szellemben való átépítésének és lényeges kibővítésének a tervét. Az új elgondolás szerint a park irányában kibővitett kastélyhoz jobbról és balról egy-egy szárnyépület csatlakozott volna a színház, illetve a könyvtár méltó elhelyezésére. A színház alaprajzán feltünő a színpadtér nagysága. A nézőtér keresztbefektetett ovális alaprajzú, körben oszlopokkal övezett lett volna (175. 1.).

Moreau terveiből a két szárnyépület nem valósult meg, csak bizonyos átalakításokat, és a park felőli oldal bővítését végezték cl a terven látható impozáns oszlopsor megépítésével együtt. A bővítés során megnagyobbodott a díszterem is, amely Heinrich Schmidt tanúsága szerint a kismartoni operaelőadások zaínhelye volt.

Az első jelentős esemény, amely az 1805-ben meginduló operaműsornak mintegy előhírnöke, 1804. augusztus 10-én a Varázsfuvola előadása volt. Karl Rosenbaum naplója szerint az előadást az ő köItségére a városi Engel-Gasthausban tartották. A zenei irányítást Hummel vállalta, a díszleteket pedig a meglehetőscn közepes tehetségű, de rendkívül mozgékony Carl Maurer készitette.

Maurert II. Miklós 1802-ben alkalmazta, mint Hofkammermalert. Feladata a kastély termeinek szobafestői karbantartása volt. 1803. augusztus 29-én ő javasolta a hercegnek, hogy az üresen alló pottendorfi kastélyt rendezze be egy inspektor felügyelete alatt hercegi képtárrá. A híres Esterházy-képtár eszméje tehát valószinűleg tőle származott.

A szobafestői minőségen való felülemelkedésre jó alkalom volt a Varázsfuvola előadása. Hogy valóban Maurer tervezte a díszletcket, annak legfőbb bizonyítéka, hogy vázlatkönyve (Alsókubin, Csaplovics Könyvtár) 11. oldalának hátlapján a következő cím alatt sorolta fel a díszletekct: ,,Decorationen zur Zauberflöte. 1804 für Eisenstadt. Inv. Maurer." A vázlatkönyvben nyolc Varázsfuvola-díszlet terve, és Sarastro bevonulási kocsijának rajza maradt fenn. Ezeket a díszleteket éppen úgy, mint Maurer későbbi díszleteit az önállóság hiánya és Anton de Pian bécsi diszlettervező munkáinak erős hatása jellemzi. Ez legszembetűnöbben a vázlatkönyv 124., illetve 129. oldalán levő terveken érvényesült. Az első a Don Gutierre c. szomorújátékhoz, a második a Lodoiska c. operához készült. Ezek a tervek némi egyszerűsítéstől eltekintve teljesen megegyeznek Anton de Pian két megfeIelő diszletével. (Theater Dekorationen nach den original Skitzen des k. k. Hof Theater Mahlers Anton de Pian. Gestochen und verlegt von Norbert Bittner. Wien 1818. 19,70. l.)

Hummelt úgy látszik 1804 tavaszán egyenesen azzal a céllal alkalmazta a herceg, hogy már az őszi évadban operaműsort produkáljon. Az új karmester augusztusban és szeptemberben nagyszámú szinpadi zenemű másoltatási költségeivel számol el. Főleg Mozart és Cherubini operák nyitányait és egyes részleteit másoltatta nyilvánvalóan hangversenyek céljaira (A. M. 1427, 1422.). Az ilyen számlák mellett azonban olyanok is akadnak, melyek kétségtelenül bizonyitják teljes színpadi művek előadását. P1.: ,,Copiatur aller Stimmen der Oper ,,Die beiden. Füchse" nebst Soufleurs auszug"; 15 Büchel verschiedener Opern á 20 xr.; 12 Detto von ,,Neusonntagskind". Ehhez a feljegyzéshez különböző férfi, női és gyermekruhák, kalapok és egyéb színházi kellékek elszámolása tartozik, továbbá ,,2 Klavier ins Theater, und wieder weg tragen 2 fl." (A. M. 1427). Egy másik számla a Neusonntagskind és a Doktor und Apotheker énekszámainak, illetve szövegkönyveinek, és újbol egy zongorának a szinházba és vissza való szállítási költségeit említi. (A. M. 1383/a.) Ezek a szinház gyakorlati munkájárol tanúskodó számlák azt bizonyítják, hogy 1804 szeptember és októberében a kismartoni kastélyban már rendszeres operaelőadások lehettek.

A következő év műsorát már lényegesen jobban ismerjük. Az Esterházy operalibrettok sorozata ebben az évben indult újra. Leopold Stotz, aki 1802-ben Anton Polkas társulatában Kismarton városában színészkedett, az együttesből kiválva gyermektársulatot szervezett és nyomdát alapított, melyben 1804-ben már kinyomtatta Haydn Teremtésének szövegét. 1805-től 1810-ig az ujjáalakult hercegi operatársulat számára tizennyolc librettót nyomtatott. Ezek a librettók a kismartoni kastély operaműsorának legfontosabb dokumentumai. Nemcsak az előadott operák jegyzékenek összeállítását könnyítik meg, hanem a közreműködő művészekről is tájékoztatnak.

1805-ben nyolc szövegkönyv hagyta el Stotz nyomdáját: Mozart : Entführung aus dem Serail; Schenk: Der Dorfbarbier, Der Fassbinder; Arien aus dem Fassbinder; Benda: Das Findelkind. A többi házi szerzők műve, Heinrich Schmidt két cgyfelvonásos vjgjátéka: Der Junker in der Mühle és Die Stutzperücke. Az elsőt a hercegné névnapján adták elő Antonio Polzelli zenéjével. A műsorban külön figyelmet érdemel a Die beyden Genies című zenés vígjáték, melynek szövegét Georg von Gaal hercegi könyvtáros, zenéjét pedig Hummel írta. A darab főhősei a szerzők Lindenhain költő és Stork zeneszerző személyében. Az előadáson mindkét szcrepet ők maguk játszották. A darab éppen ezért a kismartoni műkedvelő színjátszás egyik legértékesebb dokumentuma.

Az 1805. évi műsort még Anton Elsler ,,Friser"-nek szeptemher 13-tól október 12-ig a színház számára folyamatosan végzett fodrász munka-elszámolásaiból lehet kiegészíteni. Az említett műveken kívül előadásra került: Der Bettelstudent, Neusonntagskind, Haus Tochter, Beidefügs, Wochenblatt, Unglücklichen (A. M. 3344.).

A nagy lendületteI meginduló színházi életben fontos szerep jutott a július 4-én szerződtetett új hercegi színházigazgatónak, Heinrich Schmidtnek, aki Weimarban Goethétől vett leckéket a színpad müvészetéről. Az új igazgató friss tájékozottsága és kiterjedt ismeretsége útján állandó kapcsolatot tartott fenn az Esterházy-opera és a német művelődés gócpontjai között. Emlékezéseiben ő irta a kismartoni Esterházy-színházról a leghitelesebb képet: ,,...így most a kismartoni herceg Esterházy-színház vezetője lettem, s mint a művészeti ügyek titkárának, az én felügyeletem alá tartoztak a herceg művészeti és zenei gyüjteményei is. A szinház, amelyben csak operákat adtak elő egyáltalán nem volt egyszerű, közönséges színház. Joseph Haydn, Hummel, Fuchs - és később Henneberg - voltak a karmesterek egy igen kiváló zenekar élén, melynek igazgatója Tomasini, a közismert hegedűművész volt; intézet, ahol a kórusban való éneklésre tanították a fiúkat, ezenkívül zeneileg képzett tekintélyes létszámú férfi és női kórusok; énekesek és énekesnők, mint Wild és Forti, szép és ifjú éveikben, Cornega kisasszony, Salieri tanítványa (aki a hírnév után később Párizsba és Londonba ment), Vadászné asszony, Madame Groll, Demoiselle Stotz, Grell urak, és Schuster kitünő művészek voltak. Az előadásokat szeptember, október, november és december hónapokban tartották a nagy vadászatok és más ünnepségek alkalmával, a hercegi ház fényét kifejező költségekkel. A közönség a lehető legelőkelőbb volt, amilyent csak kívánni lehetett; rendesen jelen volt Bécs majdnem egész főnemessége és diplomáciai testülete. Az énekeseket és énekesnőket, rossz időben pedig a közönség nagy részét is külön fedett szinházi kocsiban szállították a szíínházba, amely a kastély egy hatalmas termében volt. Pénztárról, vagy helépődíjról szó sem esett, ellenkezőleg a szinházban néha a közönség körében is minden kigondolható frissítőket kínáltak.'

1806-ból hat nyomtatott szövegkönyvet ismerünk. Két Hummel művet: a Die vereitelten Raenke-ét, amely a Le vicende d'amore új változata volt és az Esterházy Leopoldina esküvőjére írt Endimione e Diana-ét; ugyancsak két Dalayrac mű librettóját: Die Beyden Savoyarden, Gulistan oder der Hulla von Samarkanda; s végül Le Brun, illetve Umlauf egy-egy dalművét: Pachter Robert, Das Fest der Liebe und der Freude.

A Das Fest der Liebe und der Freude szövegét a Leopoldstädter Theater akkori házi szerzője, Joachim Perinet írta, aki az április 12-én tartott előadáson a kismartoni színészek mellett hat bécsi színésztársával együtt fel is lépett. Rajta és feleségen kívül a Leopoldstadter Theaterből Ignaz Schuster, a Theater an der Wien-ből Hasenhut, a Burgtheaterből Weidmann és Baumann, továbbá még egy Dem. Neumann nevű színésznő vendégszerepclt Kismartonban. Fellépésük Heinrich Schmidt visszaemlékezései szerint nem a legjobban sikerült. A kényes izlésű udvari közönség a bécsi népszerü komikesok erős tréfáit, és a talán ,,Fényes" Miklósra célzó, csiklandós Esterházy-etímológiát fanyalogva fogadta: ,,A Leopoldstädter Theater akkori házi szerzője - írja H. Schmidt - Perinet, aki már számos zenés darabot írt, mint a Neusonntagskind és Die zwei Schwestern von Prag, erre az ünnepi alkalomra új operát írt Das Fest der Liebe und Freude címen. Az opera előadasára Bécsből Kismartonba jött vendégszerepelni Bécs akkori három legkedveltebb és legbecsültebb komikusa, Weidmann, Hasenhut és Beckmann, aztán maga Perinet a feleségével, s rajtuk kivül még táncosok és táncosnők. Sajnon azonban a szövcgkönyv oly sok sértő és közönséges dolgot tartalmazott, hogy kénytelen voltam a herceget erre figyelmeztetni. Az ő megbízására kihúztam a sértő dolgokat, és megváltoztattam a szöveget. A szerző ezzel nem volt túlságosan elégedett, mert szokás szerint ezektől az ízléstelen részletektől várta a főhatást. Az előadáson a bécsi vendégek keveset törődtek az utasítással, a legtöbb kihúzott részt elmondták, és általános mcgütközést keltettek. Hogy csak egyet említsek, egy öreg, süket iskolamester, amolyan majomparádé a Findelkindből, akit Weidmann kitűnöen játszott, körülbelül a következő módon magyarázta meg az Esterházy név eredetét: ,,A hercegi ház ősapja, aki a szép lányok kedvelője is volt, egy vadászat alkalmával eltévedt az erdőben, és nem talált kivezető útat. Nagy zavarában hirtelen megpillantott egy bájos leányt, azonnal odasietett hozzá, megölelte és megkérdezte: ,,Hát téged hogy hívnak, szép gyermek?" ,,Ester has i" (Ester heiss ich - Eszter a nevem), válaszolt és tündérré válva kivezette az erdőböl". (Schmidt: i. m. 130-131. 1.)

Az 1806-ban előadott Hummel-művek közül az Endimione e Diana-t a következő év áprilisában a bécsi udvari színház is előadta. Ez néhány későbbi bemutatóval együtt a kismartoni színház aktív szerepét illusztrálja a Bécs környéki színházi életben.

1807-ben a házi szerzők mellé J. N. Fuchs is felsorakozott. Gewey szövegére a Der hölzerne Liebesbothe, oder: die Neuigkeitswuth című vigopera zenéjét írta. Emellett Mozart Schauspieldirektorának Cimarosa által átdolgozott változata, a Theatralische Abentheuer, és a Theater an der Wien nagy vígopera újdonsága, Méhul Der Schatzgräber cimű darabja került előadásra - a fennmaradt szövegkönyvek tanúsága szerint. Az 1807. évi kismartoni repertoárból az említetteken kívül még egy balettegyüttes vendégszereplésére van adat (A. M. 1624.). 1807.augusztus 12-én Domenico Strain ,,k. k. Hoff Theatral Garderobbe Inspektor" F. Taglioni balettmester mrgbízásából ,,a kismartoni mulatság számára" ruhákat, diadémokat, girlandokat stb.-t szállított, és számolt el. Taglioni mellett a számlán még Mad. Corally, Mlle. Neumann és Bandini szerepel.

Az új művek mellett valószínűleg az előző években bemutatott darabok is műsoron maradtak, amint azt az 1804. és 1805. évi műsor egyezései is mutatják. Ekkor a hercegi operatársulat már három Mozart-mű hemutatójára tekinthetett vissza, s ez a szám a következő években még növekedett. Az intenzív Mozart-kultusz jogosan engedi feltételezni, hogy a Maurer vázlatkönyvének 40. lapján levő Capitolium-díszlet, melyre fel is jegyeztc Maurer, hogy a Titus számára készült, a kismartoni bemutató díszlete volt. Bár a vázlatkönyvben Maurernek későbbi, nem Kismartonban készült díszletei is vannak, nagyobb részük mégis Kismartoniaknak tekinthető. A százharminc oldalas vázlatkönyv első rajzai 1804-ből valók, a 118. oldalon levő Don Juan-díszlet valószínüleg az 1808-as kismartoni előadásra készült, a vázlatkönyv címlapján pedig az 1812-es évszám olvasható. Ezalatt Maurer egy rövid pozsonyi működéstől eltekintve folyamatosan Kismartonban dolgozott. A 40. oldalon levő Titus-díszlet tehát a negyedik Mozart-mü számára készült, amelyet valószínűleg 1807-ben adtak elő. A következő és megelőző évek repertoárjában a Titus ugyanis nem szerepel.

1807 után már összesen csak egy szövegkönyv maradt fenn, - 1810-ből a Cendrilloné - pedig ekkor a színház fejlődésének lendülete még fokozodott. Esterházy Miklós 1807-ben közeli kapcsolatba került a bécsi színházi élettel. Ebben az évben az ún. ,,GeseIlschaft der Cavaliere" - Joseph Schwarzenberg, Josef Lobkowitz és Esterházy Miklós hercegek, Hieronymus, Lodron grófja, gróf Esterházy Miklós, a két gróf Esterházy Ferenc, s vegül Zichy Ferenc és Pálffy Ferdinánd grófok - Braun bárótól egymilliókétszázezer forintért átvette a két udvari szinház és a Theater an der Wien bérlői jogát, és 1813-ig részvénytársasági alapon működött. Esterházy Miklósnak, aki a Braunnak fizetendő összegből kétszázezer forintot vállalt, a három színház irányitásában, különösen Shakespeare, Schiller és Goethe műveinek színrehozatalában volt vezető szerepe.

1808-tól kezdve a kismartoni udvar színházi és templomi személyzete részére előre nyomtatott Rapporton jelezték, hogy naponta kinek milyen próbán vagy előadáson kell megjelennie. A Rapport az énekesek és a zenekar teljes névsorát tartalmazta, s a nevek mellett esetröl esetre feltüntette, hogy kinek mely zenemű előadásában kell közreműködnie.

Ezekből a Rapportokból kiderül, hogy 1808. augusztus 27. és október 21. között a következő művek kerültek előadásra: Der Barbier von Sevilien, Don Juan, Die verehlichte Freyer, Das Haus zu verkaufen, Paechter Robert, Gulistan, oder der Hulla von Samarkanda, Die drey Sultaninnen. Ezt a felsorolást J. N. Hummel október 23-i feljegyzése alapján (A. M. 2541) még a következő operákkal lehet kiegészíteni: Agnes Sorel, Tage der Gefahr, Uniform, Die Beyden. Füchse, Der Telegraph, Neusonntagskind, Zwey Worte, Die beyden Savoyarden, Der Dorfbarbier, Der Schatzgräber. Ezeket a műveket Hummel mint régebben bemutatott, de bármikor előadható operakat említi.

A szereposztásokban ekkor már szerepelt Anton Forti, a szinház egyik büszkesége, akit Schmidt is többször említ. A kitűnő énekes 1790-ben született Bécsben, tehát első szereplése idején még csak tizennyolc éves volt. A herceg a Theater an der Wien zenekarából szerzödtette, ahol violaművészként működött. Forti énekespályája tehát Kismartonban kezdődött. Innen hamarosan visszakerült Bécsbe, ahol életî végéig az operaközönség kedvence maradt. Az operatörténet a legkiválóbb Sarastro- és Don Juan-alakítók között tartja számon. Don Juan Szerepét többször valószínűleg Kismartonban játszotta, mert a Don Juan összes próbáin szerepelt a neve. Hangja vonzóerejének érdekes bizonyítéka az a romantikus epizód, melyet Schmidt jegyzett fel róla: ,,Az akkoriban ifjúsága első virágzását élő Fortit a pozsonyi színházat igazgató magyar nemesek egyike az éjszaka leple alatt elszöktette tőlünk. Másnap azonnal utána utaztam, hogy visszahoztam, de már nem találtam Pozsonyban, mert az egyik nemes magával vitte Pozsony környéki kastélyába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban tarthatja. Mikor oda is utána mentem, meglehetősen nehéz, helyzet előtt álltam, mert akkoriban egy magyar nemesnek a maga birtokán ilyen helyzetben nagyon sok mindenre volt joga. Ha ismételt próbálkozások után is, mégis sikerült Fortit Kismartonba visszavinnem, ahol az ünnepségek vegéig énekesként közreműködött." (Schmidt: i. m. 126-127. 1.)

A Rapport-ok alapján összeallított repertoárt két feljegyzésből még a Schatzgräber és az Agnes Sorel című operákkal tudjuk kiegészíteni (A. M. 220, 221). Az iratok Schmidt felesége, Elise Schneider és Madame Vadász között valami nézeteltérést árulnak el, melynek következtében Schmidtné arra hivatkozva, hogy a Don Juan Elvirájának és az Agnes Sorel címszerepének betanulása minden idejét elveszi, a Schatzgräberben rá kiosztott szerepet átadta Madame Vadásznak.

A hercegi színház működéséről a legközelebbi adatok ezután 1810-bő1 valók, Schmidt a Schweizer Familie április 30-án tartott két előadásának kiadasairól számol el, (A. M. 3354.) Hurnmel pedig április 6-án írt levelében azt jelentette a hercegnek, hogy az udvari színház kiváló tenoristájat, Franz Wildet sikerült egy kismartoni szerződtetés számára megnyerni (A. M. 2780). Franz Wild ekkor tizennyolc éves volt, ,,még egészen fiatalon, bátortalanul és kedvesen úgy énekelt, mint a csalogány. Még nem volt tudatában a benne lakó kiváló tehetségnek, és csodálatos hangja nagy hatásának. Ezért is volt olyan megragadó, és megindító." (Schmidt : i. m. 127.1.)

Bár a teljes műsort nem ismerjük, ez az egy-két év lehetett a kismartoni hercegi színház működésének csúcspontja. A több mint ötven tagúra emelkedett zenei személyzet Fuchs, Hummel és az újonnan szerződtetett Henneberg vezetésével magas színvonalú hangversenyeket és kitűnő operaműsort szolgáltatott. A hézagosan ismert műsorbol is kiderül, hogy az évek ota kialakult repertoárt folyamatosan fenntartották. Rosenbaum 1810 szeptemberében a Schweitzer Familie, az Entführung aus dem Serail és az Agnes Sorel előadását említi. E melett új bemutató is volt, Isouard Cendrillon cimű háromfelvonásos operajanak előadása, melyről Schmidt a következőket jegyezte fel: ,,Németországban először ezen a színpadon került előadasra az Aschenbrödel címu opera, mégpedig olyan kiállitással, mint sehol másutt. Herceg Esterházy, aki az aperát, mikor még új volt, Párizsban látta, hercegi honorárium ellenében a szöveget és a partiturát magával hozta Kismartonba, ahol a hercegné névnapján, szeptember 9-én kívánta előadatni. Bár csak nem egészen négy hét állt rendelkezésére az előadásig, a kitűzött estére minden elkészült. Én azonnal hozzáfogtam a fordításhoz, Hummel folyamatosan beirta a helyére a szöveget, azonnal énekpróbákat tartott, egyszóval a kívánt napon Kismartonban megtörtént az Aschenbrödel első előadása. A figurinókat a herceg párizsból hozta magával. Az összes ruha ezek után készült. Arannyal és ezüsttel átszőtt uszályos bársonyruhák német szinpadon először itt jelentek meg. Wild volt a herceg, Forti Dandini, Schuster Montefiascone báro, Cornega kisasszony Clorinde, Vadászné Thispe, Stotz kisasszony pedig Aschenbrödel. Mindenki a maga helyén, és kitűnően. A herceg annyira örült a jó és gyors előadásnak, hogy a partiturát a szövegkönyvvel együtt nekem adta, melyeket én aztan minden bécsi színháznak eladtam, miután a bécsi előadás számára néhány hatásos mozzanattal bővítettem, pl. az első felvonás végén a varázsjelenettel, a második végén pedig a trombitaindulóval, melyet Bécsbcn komponáltattam hozzá. A francia szövegkönyvben és a partiturában egyik sern található. (Hcinrich Schmidt: i. m. 121~-125. 1.) A kilenc új opera: Der Kaliph von Bagdad, Das Lotterielos, Mädchenrache, Theatralische Abenteuer, Der Augenarzt, Das Waisenhaus, Das Hausgesinde, Der Zauber Spiele, Der lustige Schuster. Ugyanez a kimutatás (A. M. 3102.) a műsoron tartott régi operák közül az Aschenbrödel-t, a Die schweizer Familie-t, a Gulistan-t, az Agnes Sorel-t és a Die beyden Füchse-t crnliti.

A Theater an der Wien 1811. április 2-án mutatta be az Aschenbrödelt, amely 1823. június végéig százhét előadást ért meg. 1812-ben a szövegkönyvét háromszor adták ki. A kismartoni előadás tehát valóban példatlan siker elindítója lett. Schmidt 1812. évi színházi költségvetéseiból egyébként kiderül, hogy a darabot Cendrillon címen állandóan műsoron tartották, és az említett Trompetenmarschot Fuchs komponálta (A. M. 3161, 3102.) Ezek a költségvetések 1812 őszéről kilenc új operának a kiállítási költségeit összegezik, és kiderül belőlük, hogy a Cendrillon előadásba beiktatott táncbetét betanítására Bécsből táncmestert szerződtettek Mlle. Stotz és a szereplő gyerekek mellé.

A közelgő gazdasági válság ekkor már egyre inkább éreztette hatását. Az élet napról napra drágult, a bécsi színházak 1811. április elsején felemelték az összes helyárakat. II. Miklós sem sokáig folytathatta pazarló költekezését, melynek a színház még csak nem is legfontosabb tételét jelentette. A színház utolsó két évében, bár tevékenységének üteme nem csökkent, állandóan takarékossági intézkedések bukkannak fel az iratokban. Valószínűleg ezekkel a fokozódó nehézségekkel függ össze, hogy a herceg végül is lemondott Cherubini szerződteteséről, akivel pedig 1810/11 telén megállapodott Párizsban, hogy szolgálatába fogadja. A fennmaradt levelezés (A. M. 3191.) Cherubini élettörténetének fontos korszakát egészíti ki, melyben a nagy zeneszerző fokozatosan az egyhazi zene felé fordult. Cherubini és Esterházy Miklós kapcsolatáró1 a legújabb Cheruhini-irodalom (Giulio Confalonieri: Prigionia di un artista, 1948. II. 151. 1.) sem tud többet, mint hogy a herceg 1810, évi párizsi tartózkodása idején nagy rokonszenvvel viseltetett Cherubini iránt. A köztük létrejött szivélyes kapcsolat jele, hogy Cherubini Canto funebre sulla morte di Haydn és Litania della Vergine c. műveit a hercegnek ajánlotta, aki viszont párizsból való távozasakor értékes, drágaköves gyűrűt ajándékozott a művésznek. Ha Cherubini Haydn örökébe kerülhetett volna, az Esterházy operatársulat számára bizonyosan írt volna még néhány színpadi művet. Az elmaradt szerződtetés az utazásra már megtett előkészületek és fontos ajánlatok elutasítása miatt anyagilag igen érzékenyen érintette. Ezért 1813-ban kártérítésért folyamodott a herceghez. (A. M. 3191.)

A kismartoni Esterházy-színház törtenetének záróaktusa II. Miklós 1813. március 14-i rendelete, melynek értelmében a súlyos időkre hivatkozva elbocsátották a zenei személyzet harmincöt tagját, s ezzel egyidejűleg udvartartása más területein is radikális takarékossági intézkedéseket foganatosított. Ezzel megszűnt az Esterházy-udvar hatodik évtizede folytatott rendszeres színházi élete, s egyúttal lezárult a magyarországi színháztörténet egy eddig alig ismert, sok értéket felmutató korszaka.