SZÍNHÁZI ÉLET ESZTERHÁZÁN

Az első Eszterházára szerződtetett együttes Joseph Hellmann és Friedrich Koberwein társulata volt. 1769. évi eszterházi működésére egy színésznő, Catharina Rösslin 1770. január 19-én Brünnben kelt leveléből (A. Th. l.) következtethetünk. A színésznő arra kérte levelében a herceget, hogy a következő nyáron ismét felléphessen a "Hochfürstliches Theater"-ben. Egyben közölte, hogy férjével együtt elhagyta a Hellmann-Koberweinische Compagnie-t, és új színigazgatója Franz Passer.

Hellmann és Koberwein színtársulata 1768/69 telén Pozsonyban játszott és a következő években még többször visszatért oda. Éppen ezért, ha nem is eszterházi, de pozsonyi források alapján tudunk bizonyos képet alkotni róla. Egyébként a pozsonyi források az Eszterházán később fellépő együttesek bemutatásánál is fontosak lesznek, hiszen többnyire azok szerepeltek a nyári évadban Eszterházán, amelyek télen a pozsonyi színházat bérelték. Ezért az Eszterháza és Pozsony közti folyamatos színházi kapcsolatok elindításában is fontos szerepe volt Hellmann és Koberwein fellépésének.

A színészek közül Catharina Rösslinen kívül csak Koberweinről és Hellmannról tudunk valamit. Rösslin említett levelében írta, hogy Passer éppen olyan jól játszott vidám szerepeket, mint Koberwein. Hellmannról pedig tudjuk, hogy mielőtt Koberweinnel közös vállalkozásba kezdett, Menninger színésze volt. Ezek szerint nincs kizárva, hogy 1765-ben Kismartonban már játszott a herceg előtt. Később újra csatlakozott Menninger társulatához, és a leopoldstadti együttes egyik erőssége lett.

A társulat abban az időben feltétlenül a legjobbak közül való lehetett. Rösslin, aki elhagyta és áskálódott ellene, Passer társulatát amelyhez csatlakozott, mégis úgy jellemezte a hercegnek, hogy éppen olyan erős (eben so stark), mint Hellmann és Koberweiné. A pozsonyi színháztörténet úgy tartja számon, mint az első együttest, amely Pozsonyban "szabályos darabok" megkedveltetésére törekedett, és felvette a harcot a hanswurstiádok ellen. A társulat repertoárjában ebben az időben a következő darabok szerepeltek: Schlegel: Kanut; Lessing: Miss Sara Sampson; Minna von Barnhelm; Voltaire: Schottländerin; Lillo: Barnwell; Gellert: Betschwester; Weiss: Haushälterin; Die Freundschaft auf Probe; Moliere: Der eingebildete Kranke; továbbá Heufeld és Hafner néhány vígjátéka. Hellmann és Koberwein éberen figyelték a külföld eredményeit, és különösen Lipcsével volt szoros kapcsolatuk. (Benyovszky: Das alte Theater.1926, Pressburg. p. 27) A társulat eredményeinek általános elismeréséről egyébként az is tanúskodik, hogy 1771-ben Schönbrunnban és Laxenburgban Mária Terézia előtt is többször játszhatott. (Franz Probst: Daten zur Geschichte des Hochfürstlich Esterházyschen Hoftheaters. Burgenländische Heimatblätter, 1952, Heft l. p. 27.)

Ezekből az adatokból joggal következtethetünk arra, hogy Hellmann és Koberwein színészei az akkori évek egyik legjobb vidéki együttesét alkothatták, ezért nem csoda, ha első szereplésük alapján a herceg három évre szóló szerződéssel akarta őket Eszterháza számára lekötni. (A. h. 11.)

A szerződést meg is kötötték 1769. július 31-én, valószínűleg az eszterházi szereplés idején. Ennek értelmében a társulat 1770. május l-től kezdődően három évre kötelezte magát, hogy ahol a herceg kívánja, "legalább tizennégy megfelelő, tapasztalt személlyel az általa (t. i. a herceg által) megállapított órában naponta előad egy komédiát, s a szükséges ruhákról, valamint a darabokról maga gondoskodik".

A herceg vállalta, hogy ezért a két igazgatónak hetenként száz forintot fizet továbbá hét szobát, ingyen fűtést és világítást bocsát a társulat rendelkezésére. Az előadásokhoz szükséges zenéről és világításról a szerződés értelmében a herceg gondoskodott volna, és a Bécsbe vagy Pozsonyba esetleg szükségessé váló utazások költségei is őt terhelték volna.

Az eszterházi színházi idényt a szerződés minden évre vonatkozóan május elsejétől október 15-ig állapította meg és kikötötte, hogy a szerződést bármelyik fél a böjt kezdete előtt négy héttel felmondhatja.

Erre a felmondásra fél éven belül máris sor került. Okát valószínűleg személyi ellentétekben kell keresni. A rendelkezésre álló iratok (A. Th. 12-15.) alapján a következőket tudjuk megállapítani.

Még 1769 októberében a két impresszárió felszólítást kapott, hogy a szerződést és az elnyert játszási engedélyt (Privilegium) küldje vissza a hercegi kancelláriának. Hellmann és Koberwein tiltakozó és magyarázkodó írásaiból úgy látszik, hogy a nyári évad végén kapott 200 Ft pénzjutalom elosztásában nézeteltérés keletkezett köztük és Kleinrath jószágkormányzó között, részben két ellentétes utasítás miatt, részben pedig azért, mert a két impresszárió kevesellte a rájuk eső összeget.

Az ajándék elosztása körül keletkezett vitát még tetézte Catharina Rösslin és a társulat vezetői között támadt viszály. Catharina Rösslin, aki állítólag Kleinrath szerelme lett volna (A. Th. 12), a magas támogatás tudatában valószínűleg igen megkülönböztetett bánásmódot követelt magának. A dolog kenyértörésre került, Rösslin megvált a társulattól, és az impresszárió panasza szerint ő tájékoztatta számukra kedvezőtlenül Kleinrathot. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Kleinrath csalóknak nevezte az impresszáriókat és végül is felbontották a szerződést.

A következő évben, 1770-ben tehát nem Hellmann és Koberwein, hanem Franz Passer társulata szerződött Eszterházára.

Az első adat, amit Eszterházával kapcsolatban ismerünk róluk, 1770. január 19-ről, Catharina Rösslin már említett leveléből való. Catharina Rösslin közölte a herceggel, hogy új igazgatója az egész télen át Grácban játszó együttes vezetője, s körülbelül húsvétkor kezdhetné meg eszterházi szereplését, mégpedig annyi hónapon keresztül, ameddig a herceg csak kívánja. Miután magát, férjét, s új principálisát a herceg "lábai elé helyezte", rátért a társulat ismertetésére. A Hellmann és Koberwein-társulattal való, említett párhuzamon kívül közölte, hogy Passerék elegendő szabályszerű szomorú- és vígjátékot, színjátékot, szép operettet és burleszket, továbbá pantomimeket és látványos közjátékokat tudnak produkálni. Catharina Rösslin közbenjárása úgy látszik eredménnyel járt, mert maga Passer is hamarosan folyamodványt írt a hercegnek (A. Th. 24), és március 5-én megkötötték a szerződést (A. Th. 22).

A folyamodványban Passer előrebocsátotta, hogy Hellmannéknál tisztességesebben fognak viselkedni, és tizenkét személyből álló társulata számára nem száz, hanem csak heti nyolcvan forint fizetést kért. Kijelentette még, hogy ruhatára Hellmann és Koberwein ruhatáránál lényegesen gazdagabb lesz.

A szerződést a Hellmann és Koberweinnel kötött szerződés mintájára szövegezték, tehát Passer kötelezte magát, hogy ahol és amikor a herceg kívánja, naponta fog előadást tartani, s a ruhákról maga gondoskodik. A társulat az előzőhöz hasonlóan csak tizenkét tagból állott, de az eszterházi nyári évad május 1-től nem október 15-ig, mint az előző évben, hanem október végéig tartott. A társulat járandósága heti nyolcvan forint volt lakással (összesen hat szoba ággyal, asztallal, székekkel) tűzifa ellátással és világítással. A próbákhoz és előadásokhoz szükséges zenéről a herceg gondoskodott.

A társulat tagjainak névsorát egy 1770 október végi kimutatásból ismerjük (A. Th. 16), amely felsorolja, hogy tagjai között az ajándékba kapott nyolcvan dukátot miként osztották el. Tízen, névszerint Pässerin, Rössl, Rösslin, Pärtl, Pärtlin, Scheiblin, Wanerin, Diwald, Tamaso, Heigel öt-öt dukátot, tehát összesen ötvenet kaptak, ezen felül pedig "Prinzipal... Reis hin und her und Discretion 30 Ducaten". Passer társulatának Diwald személyében olyan tagja volt, aki később principálisként tért vissza Eszterházára.

Passer működését az irodalom úgy tartja számon, mint a hanswurstiádokról a szabályos drámák előadására való átmenet előmozdítását. Benyovsky Passerra vonatkozó megjegyzése azonban (Das alte Theater 28.1.), mely szerint "hébe-korba egy-egy hanswurstiádot is adott, hogy megtöltse a kasszát", arról tanúskodik, hogy a közönség körében a hanswursti műfaj még igen népszerű lehetett.

A társulat történetéről annyit jegyzünk fel, hogy az előző év áprilisában és májusában Sopronban, majd Iglón és Grácban, 1770 április végén pedig újra Sopronban szerepelt, s itt II. József is megtekintette egy előadását.

Az állandó hercegi szolgálatban levő énekeseknek ebben az időben még a templomi és a hangversenyszerű éneklés volt a főfoglalkozása. Operaelőadásra ritkán került sor, csak akkor, ha Haydn új szerzeményét kellett bemutatni.

1770 márciusában azonban érdekes esemény lendítette ki az ének- és zenekart a megszokott kerékvágásból. Haydn két évvel korábban bemutatott "Lo speziale" című operáját Mariahilfben (Hauptstrasse 12.), Bécs akkori jelentéktelen elővárosában Gottfried Freiherrn von Sumerau báró (i. m. I/l. 45. I.) magánházában adta elő (Pohl: i. m.I/l. 45.1.). A hercegi ének- és zenekarnak ez volt az első bécsi vendégszereplése.

Az előadásra március 22-én került sor, s néhány nap múlva hangverseny követte. A Haydn által vezetett, ekkor már híres hercegi zenekarnak ez az első bemutatkozása fontos zenei esemény volt, melyről a Wiener Diarium meleg hangú beszámolót közölt (Nr. 24).

Úgy látszik, a herceg elérkezettnek látta az időt, hogy új kastélyát és udvartartását bemutassa a bécsi arisztokráciának. A zenekar bemutatkozását szeptemberben követte az első nagyszabású eszterházi ünnepség a herceg unokahúgának Lamberg grófnőnek Poggi gróffal kötött házassága alkalmából (1770). Az ünnepségekről a Wiener Diarium is és a Pressburger Zeitung is részletesen megemlékezett.

A kastély kápolnájában vasárnap, szeptember 16-án öt órakor kezdődött az ünnepélyes egyházi szertartás a hercegi pár és nagy vendégsereg jelenlétében. Utána a vendégek a színházépületbe vonultak, ahol a hercegi énekesek és a zenekar Haydn erre az alkalomra írt operáját, a "Le pescatrici"t mutatta be. A Wiener Diarium és a Pressburger Zeitung azonos szövegű tudósítása szerint "minden lehetséges ügyességgel és művészettel." Jellemző a kor színpadiasságára, hogy az operaelőadás után a herceg grá-nátosai vonultak fel a színpadra, hogy harci jeleneteket mutassanak be. Az említett tudósítások szerint a kitűnően betanított gránátosok látványos színdarabnak beillő támadásokat intéztek egymás ellen, s a színházat tábori hangszerek harsány hangjai és ágyúdörgés töltötte be. A későbbi "eszterházi vigasságok" során is látni fogjuk, hogy a lakomák, operaelőadások, vadászatok, tűzijátékok, pantomimek, katonai parádék és hangversenyek sorában egy-egy mai szemmel is jelentős művészi teljesítmény, ha őszinte, sőt szakértő elismerést aratott is, mégis csak egy műsorszám volt a többi között. Az ilyen ünnepség-sorozatot, több napig tartó vigasságot egyetlen színjátékként lehet felfogni, melynek a legkülönbözőbb látványosságok és szórakoztató műfajok halmozásával a résztvevők teljes, mámoros ámulatba ejtése volt a célja. A kastély és a park zsúfolt, de nem mindig egyenletesen művészi változatossága nyilvánult meg az ünnepségekben is. Ahogy a kastélynak porcelánszobától kezdve a világ legkülönbözőbb fafajtáival burkolt illatos szobájáig mindenféle helyisége volt, ugyanúgy a legváltozatosabb élmények áradatával igyekezett a herceg vendégeit a háromnapos tündérvilág varázslatával megejteni. Az ágyúdörgéses katonai bemutató rendeltetése tehát akárcsak egy-egy mozzanattal gazdagítani a háromnapos vigasság szédítően pergő programját. Ez a magyarázata, hogy a tudósítások általában nem is említik az előadott színművek vagy operák címét, hanem a változatosság érzékeltetésére megelégszenek a látványosság válfajának felsorolásával.

A szóban forgó ünnepségek második napjának leírásával is így történt. Este hat órakor a magas vendégség a színház épületében találkozott, ahol a tudósítás szerint "a valóságos hercegi szolgálatban álló színészek megismételt, nagy tetszésnyilvánítás mellett két kis dalbetétes német darabot adtak elő". Ezek szerint Passerék előadása sikert aratott, de hogy mit játszottak, nem tudjuk.

Az előadás végeztével valóban tündérbirodalomba illő folytatás következett: a színházból távozó vendégeket a bejáratnál hosszú sor hintó várta, s a kastély pompás hatalmas parkján keresztül egy lombkoszorúzta kerek térségre röpítette. "...ez a tér - folytatja a leírás - amelynek közepén nagyszerű szökőkút tűnt szembe, ez a pompás tér oly sok művészettel és ízléssel volt kivilágítva, hogy nem lehetett eleget csodálkozni rajta".

A fák alól ekkor váratlanul parasztok és parasztmenyecskék szökkentek elő, és a vendégeket népi táncokkal és népdalokkal szórakoztatták. A népünnepélyről szóló tudósítás az 1763. évi kismartoni és az egy évvel későbbi frankfurti ünnepséget juttatja eszünkbe, "a tekintetükön élénken tükröződő nagy vidámság nem kevéssé járult hozzá a magas vendégség szórakoztatásához; ez a parasztünnepély késő éjszakáig tartott, s gondoskodtak róla, hogy a bőven mért bor és a sok étel egyre élénkebbé tegye."

Bár a tisztáson tartott népünnepély a tudósítás szerint a késő éjszakába nyúlott, még gazdag program volt hátra: A kastélyba visszatérőket negyven személyre terített pompás lakoma várta, s ezután reggelig tartó bál kezdődött. A tudósító rendkívüli pompáról és jókedvről, csodálatos világításról és zenekarról, kitűnő frissítőkről, általában költséget nem kímélő vendéglátásról beszélt. A bálon több mint négyszáz személy vett részt.

Harmadnap újra negyven személyes díszebéd után nem kisebb tetszés mellett, mint az első alkalommal, megismételték a Le pescatrici előadását, este pedig a kastély ablakaiból nagyszabású tűzijátékot néztek végig a vendégek.

E háromnapos ünnepség után még egy jó hónapig tartott az eszterházi nyári színházi évad, s aztán hozzáfogtak a következő évi műsorszámok előkészítéséhez.

Passer, úgy látszik, már október elején folyamodott a herceghez, hogy a következő nyárra ismét szerződtesse, mert a titkár október 18-án Passer utolsó levelére hivatkozva közölte vele, hogy a herceg hozzájárult következő évi szerződtetéséhez., azzal a feltétellel, hogy továbbra is megfelelő színészei legyenek. A titkár Passertől postafordultával kötelező nyilatkozatot kért.

Passer 1770. október 31-én Eszterházán készült nyilatkozata, melyben kötelezte magát, hogy társulatával a következő május 1-én újra szolgálatba lép, fontos adatot tartalmaz: féléves eszterházi működését összefoglalva arra is utal, hogy a társulat nemcsak a színházban, hanem a színházon kívül is tartott előadásokat (ausser Theatralischen Aufführung). Ez az adat - későbbiekkel együtt - a parkban tartott mulatságok fontosságát emeli.

A herceg nevében Nicolaus Scheffstoss titkár is adott a társulat részére egy írást, melyben működése felett kifejezte a herceg megelégedését, s közölte, hogy a jövő évi újraszerződtetést kiérdemelte.

Passer Eszterházáról 1770-71. telére ismét Grácba tért vissza, s innen jelentkezett újból 1770. december 28-án (A. Th. 20.). A herceghez intézett levelében közölte, hogy együttese Grácban nemcsak az egész nemesség, hanem az "egyéb hallgatóság" tetszését is megnyerte, és híre napról-napra növekszik. Megírta, hogy új erők szerződtetésével és a ruhatár gazdagításával magasabb színvonalra igyekszik emelni a társulatot, és éppen ezért kérte, hogy a következő évben a herceg emelje fel heti járandóságát nyolcvanról száz forintra. Megemlítette még, hogy a következő téli évadra nem megy vissza Grácba, mert Castiglione gróf megígérte neki, hogy Pozsonyba mehet.

A január 12-én írt újabb levélben (A. Th. 18.) Passer már Scheffstoss titkár válaszára hivatkozik, aki időközben tudtára adta, hogy a herceg engedélyezi a gázsi felemelését. Passer - valószínűleg Scheffstoss egy kérdésére válaszolva közölte, hogy a böjt idején és húsvét után még négy hétig Grácban marad, mert nem hiszi, hogy Sopron el tudná tartani társulatát. Úgy látszik, az előző évben Sopronban nem volt nagy közönségük. A várható pozsonyi szerződtetéssel kapcsolatban Passer a herceg hozzájárulását kérte, hogy az eszterházi színi évadot október vége helyett október 10-én bezárhassa, hogy 15-re, a pozsonyi téli szezon kezdetére új állomáshelyére érkezhessék.

Erre a levelére Passer január 22-i keltezéssel kapott választ a herceg titkárától (A. Th. 17.). Scheffstoss a herceg nevében közölte vele, hogy május elsején meg kell kezdenie az előadásokat Eszterházán, s arról nem lehet szó, hogy a szerződést október 10-i határnappal kössék meg. A herceg ellenben nem fogja ellenezni a társulat időben való távozását, ha Castiglione gróf ezt levélben kérni fogja. Megígérte Scheffstoss, hogy az eddigi hat szoba helyett hetet kap a társulat, és kérte, hogy Passer a színészek névsorát küldje meg.

Az előző évihez hasonlóan szövegezett szerződést Passer Grácban 1771. január 26-án írta alá (A. Th.23.). Eltérés mindössze a fizetés és a kiutalt szobák számának felemelésében mutatkozik, és abban, hogy a herceg az előadások számára nemcsak a világítást, hanem a díszletekről való gondoskodást is vállalta.

A díszletekre vonatkozó kiegészítésnek talán az a magyarázata, hogy Pietro Travagliát, egy milánói származású díszletfestőt, a híres Galliari-testvérek tanítványát valószínűleg ekkor szerződtette a herceg Eszterházára. Travaglia szerződése ugyan nem ismeretes de 1809. január 8-án "Fényes" Miklós unokájától, II. Miklós hercegtől többek közt azzal az indokolással kérte nyugdíjának száz forinttal való felemelését, hogy huszonhét évig szolgálta a hercegi házat (A. M. 2520.). Mivel 1798-ban nyugdíjazták, 1771-ben kerülhetett Eszterházára. Az ő nevéhez fűződik az Esterházy-színház fénykorában előadott operák minden díszlettervezői munkája. 1771-ben a hercegi színház számára Hárich János szerint a híres soproni festő, Stefan Dorfmeister is végzett díszletfestői munkákat. (Esterházy-Musickgeschichte 34. l.)

Az évad befejezése után Passer társulata, mint az előző évben, újból nyolcvan dukát ajándékot kapott, s az összeg felosztását az előző évi névsor hátoldalára jegyezték fel. Az alábbi jegyzék szerint a társulatban négy házaspár működött;

"Az 1771-es esztendőben a komédiásokat 80 dukáttal jutalmazták meg a következőképpen:

1771 elején, valószínűleg a Passerral való szerződéskötés után a Wiener-Neustadt-i társulat vezetője, "Comödiant Prenner" szintén felajánlotta - mint írja másodszor (A. Th. 25.) - hogy szomorú- és vígjátékokat, színműveket és operetteket mutasson be 1771 nyarán Eszterházán. Prenner levelén kívül az ügyről más dokumentum nem maradt fenn.

1772 fontos állomása az eszterházi színház történetének: ekkor szerepelt elsőízben Eszterházán Carl Wahr, akinek Eszterházán kívül a pesti, pozsonyi és prágai színháztörténetben is egyaránt jelentékeny szerepe volt, és ekkor zajlott le az egyik leghíresebb eszterházi ünnepség Rohan herceg francia rendkívüli követ tiszteletére.

Carl Wahr 1745-ben született Szentpéterváron és 1764-ben lépett először színpadra. 1770-ben már saját társulatával szerepelt Sopronban, 1771-72-ben Pesten, 1772-től 1777-ig pedig télen Pozsonyban, nyáron Eszterházán. A pozsonyi színháztörténet Carl Wahr működését "Glanz periode"-jának nevezi, a német színháztörténet pedig úttörő Shakespeare-bemutatóiért tartja számon.

Carl Wahr első eszterházi szerződése 1772. január 25-én készült Bécsben (A. Th. 30.). Szövegezése az előző együttesekkel kötött szerződésekével megegyező. Ezt a szerződést 1773-ra és 1774-re változatlan szöveggel kétszer megújították, 1775-től kezdve pedig valószínűleg évenként kötöttek új szerződést, de csak az 1776. évre vonatkozó maradt fenn (A. h. 31.), amely ugyancsak minden pontban megegyezik az 1773-assal. A szerződés minden esetben "wenigstens zwölf convenablen gut agirenden Persohnen"-t írt elő, de Wahr társulatának ennél mindig lényegesen több tagja volt. Ha a pozsonyi színháztörténet Carl Wahr működését "Glanzperiode"-jának tekinti, Eszterháza színháztörténete ezt az öt évet sokkal inkább annak tekintheti. Eszterháza nemcsak Carl Wahr társulatának kitűnő műsorával és jó előadásaival dicsekedhetett, hanem ebben az időben látogatták a legelőkelőbb vendégek is. E látogatások alkalmával a herceg minden eddigit felülmúló pompát fejtett ki. Nemcsak a színtársulatot és zenekarát, hanem a Kismartonban tartózkodó énekeseket, továbbá Bécsből és Sopronból szerződtetett művészeket is foglalkoztatott. Erre az időre esik a hercegi bábszínház megnyitása is. Ekkor Haydn is sokat dolgozott a színpad számára: négy vígoperát, bábdarabokat és színpadi kísérőzenét is írt.

A pozsonyi színháztörténet Carl Wahr fellépését a Koberwein és Hellmann által megkezdett munka betetőzésének tekinti. Ez azt jelenti. hogy társulata csak "szabályos", vagyis írott darabokat adott elő. "1773 novemberében Carl Wahr átvette a pozsonyi színház igazgatását, s az ő személye biztosíték volt arra, hogy Hanswurst többé ne juthasson szóhoz" (Karl Benyovszky: Das alte Theater Pressburg, 1926. 29. 1.). Az egyetlen cím, amit az 1772. évi műsorból ismerünk, IV. Henrik. Ezt az adatot Bessenyei György szolgáltatja Rohan herceg eszterházi fogadásáról írott "Eszterházi Vigasságok" című költeményében :

Eszterháza irodalma általában Shakespeare IV. Henrik-jére érti Bessenyei utalását (először Pohl, utoljára Probst), pedig a következő sor világosan kimondja, hogy a francia vendégek tiszteletére francia királyról szóló darabot adtak elő. A téves felfogásnak valószínűleg az az oka, hogy Carl Wahr a Shakespeare-kultusz úttörője volt. A kérdést Eckhardt Sándor már 1919-ben végleg tisztázta az Egyetemes Philológiai Közlönyben megjelent Bessenyei és a francia gondolat című tanulmányában

(197. 1.). Kimutatta, hogy csakis egy akkoriban divatos francia szerzőnek, Collénak La partie de chasse du roi Henri IV. c. darabjáról lehet szó. Ezt az állítását különben teljes mértékben igazolja a társulat téli, pozsonyi repertoárjában szereplő "Die Jagdlust Heinrich des Vierten" cím.

Az előadás 1772. július 12-én este mindjárt Rohan herceg Eszterházára érkezése után történt, még pedig nem a színházban, hanem Bessenyei leírásából következtetve vagy a Sala Terrenában, vagy az első emeleti díszteremben.

A Rohan herceg tiszteletére rendezett ünnepség-sorozatról Bessenyei György költeményén kívül még két leírás van: a Wiener Di.arium tudósítása és egy francia szemtanú emlékezései. A francia szemtanú Zorn de Bulach volt, egy előkelő francia család sarja, aki a bécsi francia követség tagjaként elkísérte Rohan herceget Eszterházára. Zorn de Bulach egyébként az akkori Magyarország nagy részét bejárta, és utazásáról beszámolt emlékezéseiben: L'ambassade du Prince Louis de Rohan. . Strasbourg, 1901.

A Rohan herceg tiszteletére rendezett ünnepségeket e három forrás felhasználásával lehet rekonstruálni.

Az előkelő látogatást Esterházy Miklós két okból is nagyon fontosnak tarthatta.

Rohan herceg, mint a francia arisztokrácia kiemelkedő alakja, bécsi rendkívüli követ, később strassburgi érsek és kardinális, azt a könnyelmű és pazarló életmódot képviselte Bécsben, melyhez akkoriban az egész európai udvari élet igazodott. Ő volt az, akit a francia arisztokrácia romlottságát leleplező, és a francia forradalom előkészítésében is fontos mozzanatként ismert, hírhedt "nyaklánc per" erősen kompromittált. Rohan herceg Bécsben és Badenban nagy ünnepségeket, bálokat, tűzijátékokat és hangversenyeket rendezett, és három éves követsége alatt magára vonta az egész bécsi arisztokrácia figyelmét. Esterházy Miklós tehát a stílus egy eredeti képviselőjének mutathatta be a maga franciás udvarát.

A másik ok végső elemzésben politikai természetű. A monarchia ügyeinek intézésében háttérbe szorított magyar főnemesség legalább az udvari élet művészetében igyekezett az osztrákkal egyenrangúvá válni. "Fényes" Miklós, akinek állítólagos jelmondata "amit a császár megtehet, azt én is megtehetem" volt, az előkelő francia vendég előtt ezúttal mint magyar főúr is ki akart tenni magáért. Bessenyei költeményének egy kitétele is erre enged következtetni:

Az uralkodó mellé rendelt bécsi magyar testőrgárda kapitánya 1765 óta Esterházy Miklós volt. A herceg kedvelte a testőröket és igyekezett körükben népszerűvé lenni. Nagyúri gesztussal kiosztatta köztük évi fizetését, s naponta felváltva négyen ebédelhettek vele. Így került a herceggel közelebbi érintkezésbe Bessenyei György is, a magyar felvilágosodás úttörője, aki 1765-ben lett a testőrség tagja. Bizonyosan kitüntetés volt számára, hogy részt vehetett az eszterházi ünnepségeken, és szívesen vállalta a krónikás szerepét. Ez valószínűleg a herceg kívánsága volt, hiszen az ő költségén jelenhetett meg maga a költemény is.

Rohan herceg nagy kísérettel július 12-én délután indult Eszterházára. Ezt Bessenyeitől tudjuk, aki az Eszterházára igyekvő francia követtel a vidék alkonyi szépségét csodáltatja. Zorn de Bulach leírásából ítélve a franciákra főként a kastély épületének szépsége hatott.

A vendégek megérkezése után a IV. Henrik már említett előadására került sor, ezután pedig balett következett. Esterházy Miklós erre az alkalomra a bécsi udvari színház balettmesterét, a balett történetének egyik legjelentékenyebb művészét, a francia Noverre-t szerződtette, hogy saját táncosaival előadja Eszterházán az előző évben bemutatott "Páris ítélete" című táncjátékát (Pohl: i. m. I/2. 91). Noverre-ék szereplésére Bessenyei következő sorai utalnak :

Noverre balettjében Vénuszt Marguerite Delphine játszotta, a bécsi udvari színház akkori legtehetségesebb szólótáncosa. Eszterházi szereplése tragikusan végződött: meghűlt és Bécsbe visszatérve, napokon belül meghalt. A tizenöt éves táncosnő halála az egész bécsi közönséget megdöbbentette. Bessenyei György Delfén című költeményében állított neki emléket, melyet az év végén az Eszterházi vigasságokkal együtt közölt. A gyermek-táncosnőt Bessenyei költeménye utolsó alakításában, az Eszterházán is játszott Vénusz-szerepben mutatja be. A balettörténet a táncmozgás és arcjáték kevés ilyen részletes költői elemzésével dicsekedhet:

A balett-előadás után a vendégsereg vacsorához ült, utána pedig tűzijátékot láthatott a parkban. Másnap, 13-án vadászat, hangverseny és egy tragédia előadása következett. A tragédia címét nem tudjuk, de hogy az efféle "komolyabb" műsorszámoknak milyen szerepe volt a vidám, zsúfolt műsorú hercegi ünnepségeken, kitűnően jellemzi Bessenvei:

Vacsora után kerti mulatozás következett. A park egy részét lángok borították, körben pedig bódék állottak különleges csecsebecsékkel megrakva. Egy fáklyákkal megvilágított építmény templomtoronyra emlékeztetett. A tér közepén "kis játék nézőhely készült", ahová a vendégek bevonultak, és végighallgattak egy hangversenyt, melyen "sok énekesné" csupa szerelemről dalolt:

Másnap délután "Német Komédiásokat" néztek a vendégek, este pedig újra tűzijáték és álarcosbál következett. A Bessenyei által említett "Német Komédiások" bizonyosan Carl Wahr színészei voltak.

15-én tragédia volt a műsoron, vacsora után pedig egy különleges tűzijátékkal megvilágított tisztáson népünnepély kezdődött. A fényes hercegi rezidencia bemutatása után az előkelő idegen előtt a nép boldogságát is szemléltetni kellett. Bessenyei vagy kétezer parasztról ír, akik a herceget éltetve éktelen lármával ettek-ittak és mulatoztak. Nehéz eldönteni, hogy a Zorn de Bulach leírásában szereplő nép-felvonulás vajon ezen az estén történt-e vagy máskor. Az eszterházi tartózkodás látványosságait sommásan felsorolva (le Prince donna des fetes et récréations de toute espéce, bals masqués, feux d'artifice, illumination magnifique, des foires) külön megemlíti, hogy a herceg több mint háromszáz paraszt párt vonultatott fel falunként külön-külön zászlóval és saját zenekísérettel. Bessenyeitől tudjuk, hogy a negyedik nap is álarcosbállal végződött.

A vendégek 16-án, az utolsó napon délelőtt a vadaskertben szarvasra, délután pedig a Fertő-tavon vadkacsára vadásztak. Este két előadás volt: először felnőtt színészek - valószínűleg Wahrék -, utána pedig gyermek-színészek adtak elő egy-egy "Komédiát". Az utóbbi esetben Berner híres gyermektársulatáról lehet szó, amely ebben az időben sokat szerepelt Pozsonyban.

Mint láttuk, a Rohan herceg tiszteletére rendezett ünnepségekre "Fényes" Miklós egész udvartartását mozgósította, és saját zenészein, énekesein és színészein kívül még Noverre balettkarát és valószínűleg Berner gyermektársulatát is szerződtette. Ezzel azonban még úgy látszik, nem volt vége a vendégszerepléseknek, mert egy augusztus 18-ról származó "Zahlung vor Nothdürften zur Esterházer opera" újabb neveket említ. Az is lehetséges azonban, hogy nem későbbi vendégszereplésről van szó, hanem a számlán említett három énekesnő a Bessenyei által emlegetett "énekes-nék" közül való, akiket a herceg az ünnepi alkalomra megfelelően kiöltöztetett. A késői dátum ennek a feltevésnek nem mond ellent, mert gyakran történt meg, hogy az elvégzett munka után járó bért csak hónapokkal később fizették ki vagy számolták el. Leopold Möbel szabómester Madam Frühbergerin, Madam Tühtlerin és Mamsel Lenore "opperisten" számára több ruhát készített, s számlájára még rávezették; hogy a Sopronból hozatott fodrász a három énekesnő haját tíz forint tizenkilenc krajcárért csinosította. A számlát Haydn maga írta alá.

Carl Wahr társulatának 1773. évi műsoráról az előző évinél már valamivel többet tudunk, bár forrásaink nem teljes értékűek. Karl Benyovszky Das alte Theater című könyvében és az 1793-ban megjelent, 1927-ben újra nyomott Geschichte der Schaubühne zu Pressburg-ban megtaláljuk a társulat 1773/74-es évadjának műsorát, de a két forrás bizonyos adatai ellentmondóak. Mindenesetre az adatok többsége helytálló lehet, és az előző nyári eszterházi évadra is jellemző, hiszen nyilvánvaló, hogy nem minden darabot tanultak be újonnan. Ezt az is bizonyítja, hogy a már említett IV. Henrikről szóló darab, melyet már júniusban előadott a társulat Eszterházán, a pozsonyi téli évad műsorán is szerepel: Die Jagdlust Heinrich des Vierten.

A Geschichte der Schaubühne zu Pressburg (Pressburg 1793) szerint az 1773. évi repertoár a következő volt: Die Hausplage, Die neueste Frauenschule, Der Zerstreute, Semiramis, Die verstorbene Ehefrau, Thamos Yungs Brueder, Der Jurist und der Bauer, Hamlet, Die Jagdlust Heinrich des Vierten, Die Feuersbrunst, Orest und Elektra, Macbeth, Der Jude und der Bauer, Amalie.

A Geschichte der Schaubühne zu Pressburg jegyzékét még ki lehet egészíteni Pauersbach Die zwo Königinnen címü vígjátékával, melyet augusztus 31-én, a királyné eszterházi látogatása előtti napon adtak elő (Pressburger Zeitung szept.11.) és esetleg a pozsonyi téli évad első hónapjaiban előadott művekkel, melyeket talán még Eszterházán mutattak be.

Pozsonyban december 11-én Gebler Thamos König von Egypten című darabja került előadásra, melyről a Pressburger Zeitung érdekes tudósítást közöl. Az előadást Krisztina főhercegnő és férje, Albert herceg is megtekintette, s a tudósítás szerint a díszletek és jelmezek gazdagsága, továbbá a kitűnő zenei kíséret az egész közönség csodálatát kiérdemelte. Újévkor Clodius Medon oder die Rache des Weisen című vígjátékát adták elő, s a pompás kiállítást a Pressburger Zeitung újra megdicsérte, és nagy elismeréssel írt Carl Wahr és Sophia Körner játékáról: ". . . Wahr úr Medon szerepében ezúttal önmagát múlta felül. . .Körnerné asszony is, mint mindig, újra elbájolt bennünket művészetével: mindketten sok néző szemébe csaltak könnyeket." (Pressburger Zeitung, 5 Jänner 1774.)

A "Geschichte der Schaubühne zu Pressburg" jegyzékében szereplő Zerstreute, Hamlet és Macbeth pozsonyi előadásairól a Pressburger Zeitung csak 1774. végén számol be; ezért a három darab e korai előadásának adatait fenntartással kell fogadni. A valószínű pontatlanság miatt ugyancsak fenntartással kell fogadni a "Die Feuersbrunst" előadására vonatkozó adatot, melyhez Haydn a később 59. számú szimfóniaként ismert kísérőzenét írta.

Carl Wahr társulatának gyors sikerére, és az előbbi együtteseknél lényegesen magasabb színvonalára érdekesen világít rá a Pressburger Zeitung 43. számában megjelent hirdetés. A színházi ügyekkel korábban alig foglalkozó újság közölte, hogy olvasói újabban szívesen fogadták színházi híreit, és kérték a tudósítások folytatását. A színtársulat 1774. évi összetételét az a jegyzék árulja el, amelyen a színészek az évad végén kapott jutalom átvételét ismerték el:

Jegyzék mely szerint a 100 dukát hercegi ajándék a színjátszó társaság tagjai között kiosztatott.

Mr. Wahr	20 fr. 20 xr.
Madame Körner	" "
Körner	" "
Seip	" "
Litter	" "
Litterné	" "
Lorenzo	" "
Schimon	" "
Mauerné	" "
Reiner, a lány	" "
Reinerné az anya	" "
Schultz, az apa	" "
Schultzné, az anya	" "
Schultz, a leány	16 31/3
Zappe	25 20
Kessel	" "
Kesselné	" "

	Fl
Partl és Partlné	12
Rössl, Rösslné	12
Simon, Simonné	12
Tomaso	6
Diwald	6
Heigl	6
...	2
és felesége	4
Passer a Principális	20
13-nak maga Passer által kiosztva	80