A jegyzék szerint tehát Carl Wahr társulatának 1773 nyarán tizenhét tagja volt, közöttük Sophia Körner, a pozsonyi közönség kedvence és Seipp, a pozsonyi színház későbbi híres igazgatója.

Az 1773. évi eszterházi műsor első ismert operai eseménye Haydn új vígoperájának, a L'infedeltá delusa-nak bemutatója volt. Az előadásra a Pál Antal özvegye, Mária Lujza hercegnő névnapja alkalmából július 26-án és 27-én rendezett ünnepség első napján került sor. Rahier jószágkormányzó október 7-én írott jelentéséből (A. M. 196) tudjuk, hogy az előadást a kastély és a park kivilágítása és álarcosbál követte, melyen váratlanul és inkognitóban Krisztina főhercegnő és Albert herceg is megjelent. Másnap újra bál és tűzijáték volt. Az 1773. évi nagyszabású ünnepségekre szeptember 1-én és 2-án Mária Terézia Eszterházán tett látogatása adott alkalmat. Ezzel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet egy gyakran emlegetett, könnyen félreérthető adatra. A zenetörténet Mária Terézia egy állítólagos mondására hivatkozik, mely szerint ha jó operát akart hallani, Eszterházára rándult (Pohl I/2. 62.1.). Lehet, hogy a királynő a Haydn muzsika akkor már európai hírnevének tudatában és saját élményeitől indíttatva is azzal bókolt a hercegnek, hogy ezentúl Eszterházára jön, ha jó muzsikát akar hallani, de bizonyos, hogy Eszterházán csak egyetlen alkalommal, 1773 szeptember első két napján fordult meg. Az említett mondást tehát semmiképpen sem lehet úgy magyarázni, hogy Mária Terézia gyakran járt volna Eszterházára.

A királynő fogadását a herceg a legnagyobb gonddal készítette elő. Bár az "eszterházi vigasságok" műsora már hagyományossá vált, ennek az ünnepségnek mégis voltak meglepetései. A park egyik nevezetessége, a Chinesisches Lusthaus úgy látszik ebben az évben készült el, mert a királynő számára rendezett ünnepségek leírásában szerepel először. Az első napi díszebéd, parknézés és a L'infedeltá delusa című Haydn-opera előadása után a reggelig tartó álarcosbál szünetében mutatta be a herceg új mulatólakját a királynőnek. A hatalmas tükrökkel borított falak lángtengerként tükrözték a számtalan lampion és gyertyacsillár fényét. A különleges látványosságnak szánt épületben a hercegi zenekar Haydn vezényletével egy szimfóniát és néhány koncert-darabot adott elő.

A nap másik különlegessége maga az álarcosbál színhelye volt. A "chinoiserie" divatnak megfelelően a schönbrunni királyi kastélyban is voltak művészi kínai tárgyakkal berendezett szobák, melyek ma is láthatók, de egyik sem nagyméretű. Fényes Miklós viszont a "Relation" szerint egy majdnem negyven méter hosszú, tizenegy csilláron hatszáz gyertyával pazarul megvilágított, kínai díszítésű teremben rendezte az álarcosbált, s a hercegi zenekart kínai díszegyenruhába öltöztette.

A harmadik újdonságra, a bábszínház bemutatására a következő napon, szeptember 2-án került sor.

A királynő eszterházi látogatását leíró, francia nyelvű "Relation" mutatja be ennek az épületnek a belsejét a legrészletesebben. A nézőtér két oldalán a XV. Lajos alatt divatossá vált "rocaille" stílusnak megfelelően kövekkel és kagylókkal kirakott barlangok sorakoztak. Némelyekben freskók, másokban miniatűr szökőkutak voltak, s a vízsugarak csobogása kellemes zsongással töltötte be a termet. A barlangok falfelületét csillámló vakolat borította, mely sziporkázva verte vissza a csillárok fényét.

Mária Terézia tiszteletére a hercegi ének és zenekar új Haydn báboperát mutatott be: a napjainkban új életre kelt Philemon és Baucis-t. Az előadásról a tudósítás megjegyzi, hogy igen természetesen hatott és különösen a díszletezés volt csodálatraméltó. Az arányosság és a perspektíva szabályainak tökéletes érvényesülését dicsérve felsorolja az egymás után következő színpadképeket. Először az Olimpuszon az istenek tanácsa tárult a nézők színe elé, majd sorjában egy éjszakai díszlet, vihar, erdő, síkság, templom, díszes palotabelső s végül az eszterházi park látképe következett.

Az ünnepségekről és a Philemon és Baucis előadásáról a Pressburger Zeitung is beszámolt szeptember 11-i és 15-i számában, de egészen más színpadképeket sorolt fel. Ezenkívül nyilvánvalóan összetévesztette a Philemon és Baucis-t egy másik darabbal, hiszen a ráillő leírást egy kis énekes színmű előadásáról szóló tudósításként közölte, a valódi címet pedig az első napi műsorban említette.

A Pressburger Zeitung is és a "Relation" is részletesen foglalkozik egy zárójelenettel, amely nehezen képzelhető el a Philemon és Baucis keretében: a felhők közt dicsfénytől övezve megjelent a Habsburg-ház címere. Az Igazság, Okosság és a Szelídség tartották, s a hírnév koronát helyezett föléje, előtte pedig magyar ruhába öltöztetett, az engedelmességet, buzgóságot és hűséget jelképező bábúk hajtottak térdet az uralkodó dicséretét énekelve.

Tekintettel a források bizonytalanságára - melyek a Habsburg címer és az eszterházi park képét a Philemon és Baucis jeleneteivel összekeverve tálalják - az is feltételezhető, hogy a Philemon és Baucis után, ennek eszmei magvát felhasználva egy-két jelenetből álló, alkalmi darab keretében került sor az említett jelenetek bemutatására.

A császárnő természetesen "tapsolni méltóztatott" (Relation: . . a daigné donner des applaudissements.) az allegorikus hódolatnyilvánításra, s a hercegnek ismételten kifejezte megelégedését.

A bábszínház előadásainál meg kell állnunk egy pillanatra. Az irodalom bizonytalanságban van afelől, hogy Eszterházán mikor kezdődtek és meddig tartottak a bábszínház előadásai. A következő adatok alapján bizonyossággal állíthatjuk, hogy a bábszínházat 1773-ban nyitották meg.

1. Az eszterházi ünnepségek leírásai először a királyné látogatása alkalmából említik a bábszínházat. Semmiképpen sem tételezhető fel, hogy a viszonylag részletes leírások a korábbi ünnepségek műsorából éppen ezt a különlegességnek számító látványosságot hagyták volna ki.

2. A bábszínház működésének első ismert adata a Philemon és Baucis 1773. szeptember 2-i előadásáé.

3. Michael Ernst, a hercegi kórus tagja, 1805. augusztus 3-án Kismartonban írt, fizetésemelés iránti kérelmében említi, hogy harminc éves hercegi szolgálalát mint az eszterházi bábszínház altistája 1773-ban kezdte. (A. M. 2244).

4. A Pressburger Zeitung 1773 szept.11-i száma két ízben is világosan kimondja, hogy a bábszínház ekkor új volt: "Aztán egy egészen új színpadon a Philemon und Baucis, oder Jupiters Reise auf die Erd" című báboperát adták elő - "Erre az újonnan épült színpad hátsó része süllyedni kezdett".

A szeptember 2-i bábszínházi előadás után ünnepi vacsora következett, majd a herceg a királynőt egy színes lampionokkal megvilágított allén át az esti tűzijáték színhelyére vezette. A királynő és kísérete a tűzijáték számára emelt díszlettel szemben, egy emelvényen foglalt helyet. A "Relation" megemlíti, hogy a tűzijátékot a herceg Rabel nevű tűzijátékmestere készítette.

A tűzijátékot maga a királynő indította el azzal, hogy meggyújtott egy gyújtózsinórt. A magasba emelkedő, hatalmas tűzcsomóból kirajzolódó első kép égszínkék mezőben Magyarország címerét ábrázolta kétoldalt kiterjesztett szárnyú angyalokkal, felül pedig e három betűvel : V. M. T. (valószínűleg : Vívat Mária Terézia). Miközben a címer elég sokáig látható maradt, kétoldalt nagy mennyiségű kígyó és csillagfigurát lőttek fel, és nagy magasságból aranyeső hullott. Változatos, szép sorozatok után végül kivilágították a szabadban emelt díszletet. Ez volt a tűzijáték "fináléja". A sötétből egy tornyos palota három ívű homlokzata bontakozott ki, a boltívek alatt egy-egy vízeséshez hasonló tűzfolyammal, közben jobbról és balról tüzek gyulladtak és bombák, földalatti mozsarak és mindenféle robbanó szerszámok éktelen harci zaja közepette véget ért a tűzijáték.

A vendégség ezután egy hatalmas, arénaszerű, ovális térségre vonult, melyet körben szabályosan nyírott lombárkádok öveztek. Középen virágfüzérekkel díszített tribün emelkedett. Az árkádokat kettős lampionkoszorú világította meg, pontosan követve a lombarchitektúra vonalait, és minden ív felett egy-egy lampion-koszorúval világított, allegorikus alakokat ábrázoló festmény volt. Ezek között a hátulról átvilágított Van Dyck festményeket utánzó képek egy új műfaj meglepetésével hatottak.

A több mint nyolcezer embert befogadó térség felett húszezernél is több lampion világított. Mikor a királynő és az udvar a tribünön elhelyezkedett, az árkádok alól több mint ezer fiatal paraszt vonult elő zászlókkal, és saját zenekaruk muzsikájára táncoltak és éltették a királynőt. A királynő tiszteletére rendezett ünnepségek iratai a színházi előadások és látványosságok műsorán kívül az előkészületekről több feljegyzésre méltó mozzanatot árulnak el.

Egy Haydn által láttamozott számlából kiderül (A. M. 610/a), hogy a bábopera előadásához Sopronból öt napra összesen tizenöt forintért basszistát szerződtettek és Kismartonból Griesslerin alténekesnőt és Johann Haydn tenoristát, Josef Haydn öccsét nyolc napig napi egy forint térítés mellett Eszterházára rendelték.

Két másik számla (A. M. 610/b, c.) a könyvtörténeti érdekességű Esterházy librettók előállítására vet fényt. Johann Joseph Siess soproni nyomdász, aki évtizedeken keresztül a librettók nagy részét nyomtatta, 1773. szeptember 14-én két számlát nyújtott be. Ugyanazt az oktáv nagyságú, három íves "Opera-Büchel"-t először kétszáz, majd százötvenhárom példányban állította elő. Siess nyomdai számláival a nyolcvanas években gyakran találkozunk, de könyvkötői számlával kevéssel, és azok sem olyan részletesek, mint az Acta Musicalia 610/c. jelzetű számlája. Ezen az aktán Matthias Fischer soproni könyvkötő nyilván ugyanazoknak a librettóknak könyvkötői munkáiról számol el, melyeket Siess számlája említ. Erre mutat, hogy mindkettőt egy napon, október 10-én egyenlítették ki, továbbá mindkettő két, körülbelül megegyező tételt említ: Siess először kétszázat, Fischer kétszázkettőt, másodszor Siess százötvenhármat, Fischer százötvenet. Bár egyik számla sem említi a szóban forgó librettó címét, az csak a "L'infedeltá delusa" lehetett. Egy librettót ritkán nyomtattak ki kétszer, 1773-ban pedig ez a kétszer nyomtatott librettó csakis a "L'infedeltá delusa"-é lehetett, melyet először Pál Antal herceg özvegyének névnapján, július 26-án, másodszor pedig a királynő tiszteletére, szeptember 1-én adtak elő. Mathias Fischer az első tételt július 23-án, a másodikat augusztus 27-én, tehát mindkét ünnepséget néhány nappal megelőzve szállította.

A könyvkötői számla részletezése szerint mindkét alkalommal háromféle kötéssel látták el a kinyomtatott librettókat. Mindkét alkalommal hat példányt taftselyembe, 50-50 példányt pedig aranybrokát papírba ("Procat Gold Papier") kötöttek.

A taftselyembe és aranybrokát papírba kötött példányokon kívül először száznegyvenhatot, később kilencvenet "all'ordinaire", vagyis a szokásos, többnyire színes mintás papírkötéssel láttak el. Ezenkívül az augusztus végén készült példányok közül négyet selyemdamasztba kötöttek, valószínűleg a királynő és a legelőkelőbb vendégek számára. A közönséges kötés ára két, az aranybrokát papíré hét, a taftselyemé harminchat krajcár, a selyemdamaszté pedig egy forint volt.

A díszes példányokat a hercegi páholy és az emeleti közönség kaphatta, az all'ordinaire" kötésűeket pedig bizonyára a földszinti nézők.

Az 1773. évi eszterházi műsort a már említetteken kívül még egy adattal tudjuk kiegészíteni.

Rahier jószágkormányzó említett jelentésében (A. M. 196) Kismartonból azt írta a hercegnek, hogy "az itteni komédiások igazgatója, Georg Habentinger" eszterházi szereplésével kapcsolatban bizonyos fuvarköltségek és károk megtérítésére tart igényt. Habentinger hét tagú társulatával két bábelőadás tartása miatt - Rahier szerint - négy kismartoni előadás bevételétől esett el. Franz Probst: Beiträge zur Geschichte des deutschsprachigen Theaterwesens in Eisenstadt (Eisenstadt, 1952) című művéből tudjuk, hogy Johann Georg Habentinger, a híres Hanswurst társulata 1773-ban majdnem egész éven át Kismartonban tartózkodott (28-30.1.).

Nem valószínű, hogy Habentinger eszterházi szereplése a királynő látogatásának idejére esett, hiszen akkor a "Relation részletes tudósítása megemlítette volna. Ezért ez az adat az eszterházi bábszínház műsorának folyamatosságát bizonyítja.

1774-ben Carl Wahr átszervezte és kibővítette társulatát. Az előző évi tagságból csak kilencen maradtak meg. Megvált a társulattól Lorenzo, Schimon, Mauerin, a háromtagú Schulz-család és a Kessel házaspár, de helyettük tizennégyen lettek Wahr színészei: Elisabetha Pärthlin, Johann Prothke, Theresia Klientschin, a Schwarzwald házaspár leányával együtt, a szintén háromtagú Schlezer család, a Christhl házaspár, Bodingbauer, Starke és Hoffmann.

A társulat névsorát ebben az évben is a száz dukátról szóló évadvégi jutalmazási lista szolgáltatja (A. Th. 27). A közös ajándékozáson kívül november 2-án Carl Wahr és Sophia Körner még együttesen ötven dukát jutalmat vett át Kaufmann hercegi titkártól (A. Th. 28.). A jutalmazásból ítélve Sophia Körner asszony nemcsak a pozsonyi, hanem az eszterházi közönségnek is kedvence lehetett.

Az eszterházi nyári évadról az első tudósítást a Pressburger Zeitung 1774. július 6-i száma közölte. Június 30-án a modenai követ társaságában "Itália egyik legelőkelőbb ura" érkezett kétnapi látogatásra Eszterliázára. "Fényes" Miklós távollétében is méltó, ünnepélyes fogadtatásban részesült. Érkezése napján Carl Wahr együttese a Der Triumph der F'reundschaft című darabot mutatta be. Az előadás után hangverseny és ünnepi vacsora következett. Másnap a vendégek megtekintették a kastély és a park nevezetességeit, este pedig a L'infedelta delusa-ban gyönyörködhettek. Az opera szerzőjét, Haydnt említve a Pressburger Zeitung megjegyzi, hogy Wahr társulata számára Regnard Der Zerstreute című vígjátékához zenét írt, melyet a hazzáértők mesterműnek tartanak. Ez a kísérőzene később Il distratto címen Haydn 60. számú szimfóniájaként vált ismeretessé.

1774 az eszterházi színjátszás egyik legfontosabb éve. Ebben az évben voltak Eszterházán az első Shakespeare-bemutatók. Az 1793-ban megjelent Geschichte der Schaubühne zu Pressburg írja, hogy a Hamletet és a Macbethet Carl Wahr társulata már 1773-ban játszotta. A Pressburger Zeitung először 1774. január 8-án, majd november l5-én említ Hamlet-előadást. Az 1774/75-ös pozsonyi téli évad kezdetén november 19-én Othello, december 15-én pedig Macbeth-előadás volt. A Geschichte der Schaubühne zu Pressburg szerint 1774-ben még a Lear király is műsorra került. Tekintettel arra, hogy a nyáron Eszterházán, télen Pozsonyban működő társulat repertoárja a két tartózkodási helyen azonos lehetett, bizonyosra lehet venni, hogy Shakespeare remekművei 1774-ben Eszterházán is előadásra kerültek. A téli pozsonyi évad elején történt sorozatos Shakespeare-előadások el sem képzelhetők másként, minthogy a társulat egész erejét igénybevevő bemutatókra már Eszterházán felkészült az együttes. A következtetésen kívül Eszterháza Sbakespeare kultuszára két közvetlenebb adat is van. A Pressburger Zeitung július 26·án Eszterházáról írott tudósításában közölte, hogy Haydn a Hamlethoz kísérőzenét ír, mikor pedig Wieland a Deutscher .Merkurban a Lear király átdolgozása miatt megtámadta Wahr társulatának házi szerzőjét, Christoph Seippet, ez többek közt azzal védekezett, hogy átdolgozása Esterházy hercegnek is tetszett (1775 3. Vierteljahr 94.1.) Ha a Hamlet és a Macbeth előadása az l773/74-es téli évadban már meg is történt Pozsonyban, az Othello és a Lear király bemutatója valószínűleg Eszterházán volt.

E két bemutatónak az egész német színháztörténetben nagy jelentősége van, mert ez volt az Othello és a Lear király első német nyelvű előadása. Az Othellot legközelebb csak 1775-ben, Berlinben, a Lear királyt 1778-ban Hamburgban adták elő.

Carl Wahr előadásainak a kronológiai elsőségen kívül másik érdeme, hogy a korabeli Shakespeare-előadásoknál lényegesen közelebb álltak az eredeti szöveghez. A tragédiákat békés színjátékokká szelídítő átdolgozások korában Shakespeare műveit Wahr igyekezett először fordításban előadni. Bár a Hamletet Heufeld bécsi színműíró átdolgozásában mutatta be, bizonyos szövegrészeket Wieland fordításából vett át. Valószínűleg ugyancsak Wieland fordításának felhasználásával adta elő az Othellot is. Erre mutat, hogy míg Schrőder a közönség kedvéért kénytelen volt Desdemonát életben hagyni (Kádár Jolán: Shakespeare drámái a magyarországi német színpadokon. Magyar Shakespeare-tár, 1916, 69. 1.), a pozsonyi közönségre a Pressburgcr Zei!ung szerint (Nov. 23.) leginkább a tragikus vég hatott. Wahr törekvéseit a Macbeth 1775. március 9-i előadása fejezte ki a legvilágosabban. Shakespeare tragédiája ekkor került színre németül először teljes szövegével, Wieland fordításában.

A színészi teljesítmények közül a Pressburger Zeitung Körnerné Desdemonáját és Seipp Jagoját emelte ki, a góthai almanach pedig 1780-ban Schröder, Böck és Wäser mellett a legjobb Hamlet-alakítók közt Carl Wahrt említi.

Carl Wahr kezdeményezése a magyarországi Shakespeare-kultuszra nézve elhatározó jelentőségű volt. Shakespeare darabjait a pesti közönséggel is az ő társulata ismertette meg, s azokat az ő együttesében nevelkedett színészek, elsősorban a később színigazgatóvá lett Seipp, tartották folyamatosan műsoron.

A Shakespeare-tragédiákon kívül a Pressburger Zeitung 1774. nov. 23-i száma a valószínűleg még Eszterházáról hozott repertoárból Stephanie Spleen és Gebler Adelheit von Siegmar című darabját említi. Mindkettő nagy sikert aratott, s az utóbbiról a Pressburger Zeitung megemlíti, hogy Siegmar szerepét Wahr játszotta, Adelheit szerepében pedig, különösen a negyedik és ötödik felvonásban, Sophia Körner remekelt. December 14-én Pelzel Die Hausplage c. darabja, 20-án pedig a Die Liebhaber nach der Mode volt műsoron.

Az 1774/75. évi pozsonyi téli évad repertoárjából még egy klasszikus darabot említünk, melyet valószínűleg Eszterházán mutatott be a társulat. December 3-án került előadásra "Goethe úr, majnafrankfurti jogi doktornak" Clavigo című tragédiája. A Pressburger Zeitung kritikusa ezúttal újra Carl Wahr és Sophia Körner játékát emelte ki : "Beaumarchais (Wahr úr) játéka itt felejthetetlen. Borzasztó volt nézni, mikor a 4. felv.-ban Clavigo újabb bukásáról értesült. . . ; reszketett és tajtékzott, de nem színpadiasan, hanem természetesen, és oly élethűen, mint Beaumarchais érző szívű fivére, aki mikor gyengéden szeretett nővérében családját meggyalázva látja, őrjöngeni kezd. És Máriánk, a szeretettel, és nemes büszkeséggel teli elhagyott, megvetett és meggyalázott leány, akit büszkesége koporsóba visz, milyen szépen játszott?"

Az évadvégi ajándékozási lista 1775-ben újra kissé megváltozott formában mutatja be a társulatot. Ezúttal a következő huszonegy tagja volt: Herr Wahr, Mad. Körnerin, Körner, Christoph Seipp, Friedrich Litter, Elisabetha Pärthlin, Josepha Prothke, Johann Prothke, Theres Christhlin, Franz Christhl, Franciska Reinerin, Carolina Reinerin, Cremeri, Schlezer, Schlezerin et Kind, Charlotte de Ochs, Pauer et Kind, Starke, Spiess.

1775-ben vagyunk először abban a szerencsés helyzetben, hogy a társulat tagjainak nemcsak a nevét, hanem szerepkörüket is ismerjük. Ezeket az adatokat a Gothában évenként megjelenő Theater-Allmanach szolgáltatja, amely évtizedeken keresztül egyik legfontosabb forrása nemcsak az eszterházi, hanem az európai színháztörténetnek is. Madridtól Szentpétervárig évenként ismertette minden lényeges színház, illetve társulat elmúlt évadjának történetét. 1775-ben Karl Wahr társulatát a következőképpen ismertette:

Wahr színtársulata:

"Magyarországon, Eszterházán és Pozsonyban tartózkodik. Igazgató: Wahr úr. Színművek, és zenés darabok. Színésznők: Christel asszony: kis szerepek. Körnerné asszony: első szerelmes, parasztlányok. Litterné asszony: második szerelmesek. Mauerné asszony: idős szerepek. Reiner kisasszony: szubrettek. Schlezer kisasszony: kis gyermek-szerepek. Schwarzwald asszony: anyák, rangos asszonyok. Schwarzwald kisasszony: első gyermek-szerepek. Színészek: Bodingbauer úr: súgó és kis szerepek. Brokhe úr: első szerelmesek. Christel úr: jóságos apák. Litter úr: második szerelmesek. Schlezer úr: jelentéktelen szerepek. Schwarzwald úr: pedánsok és parasztok. Seipp úr: apák, zsémbes öregek, jellem-szerepek. Wahr úr: szomorújátékban első öregek. Zappe úr: szolga. Zeneigazgató: Haydn úr, Esterházy hercegi karmester."

Ebből a felsorolásból hiányzik Körner, Elisabetha Pärthlin, Therese Klientschin, Starke és Hoffmann neve. Ennek valószínűleg hiányos értesülés az oka, mert az ajándékozási jegyzék feltétlenül hitelesnek tekinthető, hiszen abban csak azok szerepelhettek, akik a nyári évad előadásain valóban közreműködtek. Madám Mauerin viszont, aki az almanach szerint idős hölgyeket játszott volna, nem szerepel a megajándékozottak között. Lehet, hogy csak a téli évad kezdetén, Pozsonyban csatlakozott a társulathoz.

Az új tagok közül Madam Prothkeról tudjuk, hogy bécsi statiszta volt, és Wahr társulatában először 1775. április 2-án lépett fel Stephanie: Die seltsame Eifersucht című darabjának pozsonyi bemutatóján. A Pressburger Zeitung május 3-i tudósítása szerint sikert aratott, s a kritikus Sophia Körner követésére buzdította.

1775 márciusából fennmaradt Esterházy Miklós egy érdekes levele (A. M. 1354), melyet Bécsből intézett Rahier jószágkormányzóhoz. A herceg megtudta, hogy Haydnnak van egy kis bábszínháza, mellyel farsangkor a zenekar közreműködésével előadásokat tartott. Közölte Rahierral, hogy a Kismartonban tartózkodó hercegné születésnapjának előestéjére, március húszadikára éppen ilyesmire lenne szüksége, és kérte, beszélje meg Haydnnal a kismartoni előadás részleteit.

Ez az értékes adat arra mutat, hogy Eszterházán a herceg téli, bécsi tartózkodása alatt sem szünetelt a színházi és zenei élet. Lehet, hogy Haydn a kis bábszínházat azért tartotta fenn, hogy a nyári évadra készülő báboperák próbaelőadásait egyszerűbb színpadi apparátussal még a télen megtarthassa.

A nyári évadról az első adatot a Pressburger Zeitung 1775. május 6-i száma szolgáltatja. Eszerint a Lengyelország közelében fekvő birtokait látogató herceg július elején érkezett vissza Eszterházára. A tudósítás előre jelentette, hogy "szórakoztató időtöltés végett" bálok, színdarabok, bábjátékok és operák váltakoznak majd az eszterházi nyári idény programjában. Az augusztus végi nagy ünnepségekre vonatkozó legközelebbi adatokat a bécsi udvar fogadtatására való előkészületek tudósításaiból meríthetjük.

A Pressburger Zeitung munkatársa augusztus tizenhetedikén jelenti Eszterházáról, hogy a herceg költségeket nem kímélve készül a császári udvar háromnapos megvendégelésére. Az ünnepségekre új opera készült. Szövegét Friberth hercegi énekes, zenéjét pedig Haydn írta. A meglepetések közt nemcsak új opera, hanem új bábdarab is lesz, melyet a herceg udvari költője, Pauersbach írt.

A Pressburger Zeitung az ünnepségekre való előkészületeken kívül az augusztus közepi műsorra is utal. Tizenharmadikától tizenhetedikéig egy híres bécsi színész és drámaíró, az idősebb Stephanie vendégszerepelt Eszterházán. Műsorra került a Der Deserteur aus Kindesliebe, Die Leiden des jungen Werthers és Haydn kísérőzenéjével a Zerstreute.

Eközben lázasan folytak az előkészületek az udvar méltó fogadására. A vendégfogadót tizenkét tágas szobával, egy egész emelettel megnagyobbították, és a kísérethez tartozók számára a környező falvakban több, mint száz szobát készítettek. A közeli városokból, Sopronból, Pozsonyból, Kőszegről és máshonnan számos kereskedő, kávéfőző és alkalmi árus érkezett, hogy a vendégsereget mindennel ellássa. Az udvar Ferdinánd főherceg és Beatrice D'Este vezetésével augusztus huszonnyolcadikán délután három órakor indult Bécsből, és nyolc órakor érkezett Eszterházára. Útközben a vendégek a soproni Esterházy palotában frissítőket kaptak, s a városi tanács és nemesség üdvözleteinek fogadása után folytatták útjukat. Sopronból Eszterházáig már hercegi kurír vezette a fényes menetet, és ágyúdörgés jelezte érkezését. A Széplaktól Eszterházáig vezető út mentén a vendégeket a herceg környékbeli jobbágyai zászlókkal, trombitaszóval és üdvözlő kiáltásokkal fogadták, a kastély előtt pedig lombbal díszített emelvényen trombitások és dobosok zenéje üdvözölte őket. A kastély főbejárata előtt kétoldalt a herceg gránátosai és a kastélybeli alkalmazottak sorakoztak parádés rendben: huszonnégy inas gála uniformisban, hat futár, hat hajdú, hat testőr, a hercegi zenekar, a vadászok, a tisztviselői kar, hat magyar és hat német apród.

Az ünnepélyes fogadtatás után a színházban "egy kis német színmű" került előadásra, majd a park és a kastély kivilágítása és ünnepi vacsora következett.

Másnap, huszonkilencedikén reggel a tábori zenekar ébresztette a vendégeket, s a délelőtti kastélynézés után a díszteremben, a Sala Terrenában és a bábszínházban parádés ebéden vettek részt. Délután kikocsiztak a parkba, megnézték a Diána-, Nap-, Szerelem- és Fortuna-templomokat, és az újonnan épült Ermitaget, visszajövet pedig betértek a színházba, hogy Haydn új, háromfelvonásos operáját, a L'incontro improvvisot megnézzék. A cselekmény happy-enddel végződő naiv szeráj-história, divatos csemege az akkoriban kínai és török egzotikumért lelkesülő közönség számára. A Pressburger Zeitung szerint a darab nagyon mulatságos volt, a zene pedig, mint Haydn esetében természetes, nagyszerű. Az egyetlen eszterházi színpadi jelenetet ábrázoló festmény a törökös jelmezek után ítélve valószínűleg ennek az operának egy jelenetét örökíti meg (99. 1.).

Vacsora után a nagy kínai teremben álarcos bál következett, melyen ezerháromszáz-nyolcvanan vettek részt.

A harmadik nap délelőttje csendben telt el. Az ágyúk, melyek minden nap oly sokszor jelentettek valami újdonságot, ezúttal szintén hallgattak. Délután a vendégek kikocsiztak a parkba, s a herceg úgy vezette őket, hogy észrevétlenül arra az útra térjenek, melyen falusi vásárt rendeztek. A fasor két oldalán felállított huszonnégy lombdíszes bódéban a vendégek nemcsak mindenféle apróságot, hanem aranyból készült, drágaköves ékszereket is vásárolhattak. Innen egy tisztásra értek, ahol minden eddigi eszterházi ünnepség népies műsorszámánál érdekesebb látvány fogadta őket: "Miután a különböző mutatványos bódékat megszemlélték, egy nagy, nyílt térségre értek, amely egy párisi boulvardéhoz hasonló látványt nyújtott. Látható volt l. Pulcinella-szinpad, 2. vásári kikiáltó-bódé, 3. éneklő képmutogatónő, 4. egy foghúzó standja, 5. tér, ahol paraszt-muzsikára táncoltak, 6. két dobogó zenészek számára. Mihelyt a térségre értek, különleges vidámságok tanúi lehettek. Arlequin, Pirot és Balliazo, a három ismert bohócfigura, akárcsak Párizsban, mutogatni kezdte művészetét; ezután lovon megérkezett a fogorvos, műlovakon ülő kisérettel, majd egy hatökrös fogaton a vásári kikiáltó; kocsiját majmok, oroszlánok és tigrisek kisérték. A kikiáltó egy nagy papírra festett képeken mutogatta összes kúráit, melyeket elég mulatságosan magyarázott. Aztán mindegyik elfoglalta a helyét, és megmutatta művészetét. Monsieur Bienfait, aki a herceg valóságos szolgálatában áll, bábjainak ügyes fordulatait mutatta, a párisi foltozó varga pedig egy kis bohózatot játszott. A kikiáltó a maga tudományát magasztalta, a fogorvos egy tizennyolc láb magas gólyalábon, mint Grosser Thomas, foghúzó-ügyességét fitogtatta, az éneklő képmutogatónő pedig francia dalban magyarázta festett rémtörténeteit."

Ebben az erdei tisztáson rendezett vásári jelenetben érdekesen tükröződik az osztrák rokokó ízlés idilli népiesség-igénye és a kor éppen ilyen jellemző hivalkodó franciáskodása. A lombkoszorúzta tisztáson Bienfait, a bábszínház játékmestere, bizonyára olyan csinosan rendezte el a vásári komédiások csoportjait, hogy egyenesen porcelánba kívánkoztak. Csak éppen a legjellemzőbb osztrák népi figura hiányzott közülük, Hanswurst - nehogy az eredeti Théâtre de 1a Foire hangulaton csorba essék.

A vásári komédiások megtekintése után a bábszínházban Pauersbach Alceste című operaparódiáját adták elő, majd tűzijáték és vacsora után újra álarcos bál következett.

Harmincegyedikén délelőtt szarvasvadászat volt, délután pedig Carl Wahr társulata a következő szereposztásban mutatta be Regnard Der Zerstreute című vígjátékát:
 

Vacsora után a társaság a tábori zenekar kíséretében a park nagy, ovális térségére vonult, hogy a díszkivilágítást megtekintse. "A tér pompásan ki volt világítva, és nagy, áttetsző festmények, cserepes virágok, füzérek díszítették. Középen csupa fényben és ragyogásban egy gloriett emelkedett, melyről az uraságok az egész kivilágított teret egyszerre áttekinthették." Egy ágyúlövésre pillanatok alatt kétezer magyar és horvát paraszt özönlötte el az üres térséget. Zászlókat lobogtatva népi hangszereik zenéjére táncba kezdtek, "és a levegőt vidám kiáltásokkal töltötték be." Mikor az előkelő vendégek az egyébként reggelig tartó népünnepélyről visszatértek a kastélyba, hogy részt vegyenek egy utolsó bálon, a parkot megszámlálhatatlan zöld lampion világította meg.

"Fényes" Miklós életében ez volt az utolsó nagyszabású ünnepség Eszterházán. Ezentúl egyenletesebbé és intenzívebbé vált az eszterházi színházi élet, és az egész környéket megmozgató parádés ünnepségek elmaradtak.

Carl Wahr társulatának 1776. évi működéséről az 1777-ben megjelent góthai almanach tájékoztat. Ezúttal nemcsak a társulat színészeit sorolja fel a szerepkörök megjelölésével együtt, hanem a kiemelkedőbb színészi teljesítményekről is tudósít, s így bepillantást enged a társulat műsorába.

Az almanach szerint az év folyamán hatan távoztak a társulat kötelékéből: a Christel és a Prothke házaspár, továbbá Cremeri és Seipp színészek. Wahr azonban nemcsak a távozók helyett szerződtetett másokat, hanem további tagokat is vett fel, s így társulatának létszámát az év végére huszonhatra emelte. Hogy ezek a változások már az eszterházi évad előtt vagy alatt megtörténtek-e, nem tudjuk. Lehet, hogy csak az eszterházi évad végén következtek be, mikor az együttes ezúttal nem Pozsonyba, hanem Salzburgba távozott.

1776 végén tehát Carl Wahr vezetése alatt a következő színészek működtek:

"Színésznők: Herdlidschka kisasszony: szubrettek és szerelmesek. Klimetsch asszony: komikus anyák, kerítőnők, zsémbes és kényeskedő szerepek. Körner asszony: első szerelmesek, hősnők, paraszt menyecskék, naiv szerepek. Matauschin kisasszony: szerelmesek, fiatal, gyengéd szerepek, szubrettek. Riedlné asszony: nemes, gyengéd anyák. Rosnerné asszony: kezdőszerepek. Schlötzer kisasszony: kis szerepek. Súgónő: Reinerné asszony. Színészek: Bauer úr: mellékszerepek, ő a díszletfestő. Bauer kisasszony: kis gyermek-szerepek. Bulla úr: heves, civódó öregek és más száraz szerepek. Haym úr: tisztek, nyers petitmaitre-ek és intrikus szerepek. Klimetsch úr: kis szolgák, és pedánsok. Körner úr: komikus szolgák, zsidók, karikatúraszerepek. Litter úr: szerelmesek, fiatal hősök, lovagok, néha gyengéd apák. Riedl úr: komikus öregek, szolgák, vastag humorú szerepek. Rossner úr: jóságos öregek, katonák. Schienagl úr: szerelmesek, ifjú-szerepek, gavallérok. Schlötzer úr: öreg szolgák és parasztok. Ifj. Schlötzer úr: gyermekszerepek. Schulz úr: apák és szolgák. Spiess úr: komoly és száraz szerepek. Wahr úr: első szerelmesek, nemes apák, hősök, szenvedélyes és tréfás szerepek, illemtudást igénylő szerepek. Lappe úr: első szolgák és ostoba szerepek."

Az almanach a társulat tagjainak és szerepkörüknek felsorolása után azt is közli, hogy az újonnan szerződtetett színészek 1776-ban milyen szerepekben léptek először színpadra:

Herdlidschka kisasszony mint Julchen a Schwiegermutter-ban

Hulverding asszony mint Louise ugyanabban

Matauschin kisasszony mint Miss Strange a Landmädchen-ben

Riedl asszony mint von Kapelletné

Bulla úr mint Katesby a Richard-ban

Hulverding úr mint ifjabb Finsterthal gróf

Müller úr mint Karling a Minister-ben

Riedl úr mint Niklas a Wölfen unter der Heerde-ben

Rossner úr mint Präsident a Wilhelmine von Blondheim-ben

Schulz úr mint Paulo az új Arria-ban

Thomas úr mint Wilkin az Albert I.-ben.

Ha a felsorolt színművek közül néhányat Salzburgban is tanult be a társulat, bizonyosra lehet venni, hogy nagyobb részüket már Eszterházán is játszotta. Riedl asszony "Kapelletné" szerepéből arra lehet gondolni, hogy valamelyik átdolgozásban már a Romeo és Julia is bekerült a társulat repertoárjába.

A góthai almanach ebben az évben Eszterházáról nemcsak Wahr társulatát ismerteti, hanem a hercegi opera és bábszínház együttesét is. Eszterháza helyett azonban tévesen Pozsonyt jelöli székhelyül és a neveket is hibásan közli. E pontatlanság miatt adatait fenntartással kell fogadni. Az almanach szerint az opera igazgatója és a bábszínház vezetője is Pauersbach volt. Nincs kizárva, hogy Pauersbach a bábszínházon kívül ebben az időben az operatársulatot is vezette, de ezt semmiféle más adat nem erősíti meg. Később bizonyosan tudjuk, hogy az opera igazgatója Bader hercegi könyvtáros volt. Az almanach közli az énekesek névsorát és feljegyezte, hogy Dichtlerné 1776. szeptember 24-én a L'isola d'amore Belinde szerepében hirtelen rosszul lett, s alig mondta ki, hogy nem tud a lábán megállni (non posso piů sostenermi in pie), a színpadon holtan esett össze.

A fennmaradt operalibrettók azt bizonyítják, hogy ebben az évben a hercegi énekes gárda legalább öt operát tanult be, és adott elő, s először történt meg, hogy ezek nem Haydn művei voltak. Ez a tény rendkívül fontos változásra hívja fel a figyelmünket. Mivel ettől kezdve évenként hat, hét, nyolc libretto is készült a hercegi opera számára, a herceg valószínűleg 1776-ban határozta el, hogy azontúl a prózai és bábműsorral párhuzamosan operaelőadásokat is folyamatosan tartat saját énekeseivel. A hercegi operatársulatnak a góthai almanachban való következő évi szereplése is erre mutat.

Az eszterházi operajátszás történetének ezt a cezúráját a fennmaradt kottaanyag is igazolja. Az Orsz. Széchényi Könyvtár Zenei Osztálya őrzi az Esterházy család felbecsülhetetlen értékű kottagyűjteményét, melynek törzsanyaga a 18. század közepétől az 1810-es évekig rendszeresen gyűjtött kéziratos operai anyag. E gyűjtemény legnagyobb értékei a Haydn autográfok, melyek közül Haydn saját műveinek kéziratait a zenetörténet ismeri. Nagy érdeklődésre tarthat azonban számot az Eszterházán előadott operák Haydn által átjavított, sőt átdolgozott, eddig teljesen ismeretlen zenei anyaga, melyet Bartha Dénes és Somfai László publikál a közeljövőben. E gyűjtemény 1776 előtti kéziratain Haydn kezenyomát nem lehet felfedezni, de 1776-tól kezdődően egyre szaporodnak Haydn javításai s gyakran egész áriákat teljesen újraír. Haydn opera-karmesteri munkájának ezek a rendkívül érdekes árulkodó jegyei tehát szintén indokolják azt a megállapítást, hogy az eszterházi operaelőadások csak 1776-ban váltak rendszeressé. Addig a hercegi énekesgárda csak kivételes alkalmakkor, és csak Haydn műveinek tolmácsolására lépett színpadra.

Végül hét új kiváló operaénekes szerződtetése ebben az évben kétségtelenül arra mutat, hogy a herceg új lendületet akart adni az eszterházi operajátszásnak. Az új énekesek: Benedetto Bianchi, Pietro Gherardi, Vitus Ungricht, Marianna Puttler, Marie Elisabeth Trever, Marie Elisabeth Prandtner, Katharina Poschwa. (Az utóbbiról Pohl tévesen közli, hogy 1777-ben szerződtették.)

A bábszínház műsora az operáéval ellentétben már 1773 óta folyamatosnak látszik. Erre enged következtetni, hogy Michael Ernst már említett kérvényében 1773-tól 1776-ig folyamatos bábszínházi szolgálatról ír, s a műsorból a góthai almanach is már kilenc darabot említ: Alceste, Dido, Demophon, Genovefens 1., 2., 3., 4. Theil, Der Herrensabbath, Philemon und Baucis. Ezt a számot még egy, éppen 1776. évi libretto alapján tízre egészíthetjük ki: Die Fee Urgele. Lehetséges, hogy ekkor már ennél is bővebb volt a bábszínház műsora, hiszen a rendelkezésre álló források nem tekinthetők teljeseknek. Haydn művei közt a Didón és a négyrészes Genovefensen kívül a zenetörténet még egy bábjátékot tart számon: Die bestrafte Rachgier oder das abgebrannte Haus. Ennek az előadásáról azonban semmit sem tudunk.

Az 1776-ban előadott öt dalmű közül Dittersdorf Il finto pazzo per amore című operájának szövegkönyve az évszámon kívül közelebbi időmegjelölést nem ad, de a L'isola d'amore (Sacchini) a libretto szerint nyáron, az Il barone di rocca antica (Dittersdorf), a La buona figliuola (Piccini) és a Lo sposo burlato (Dittersdorf) ősszel került bemutatásra.

Feltűnő, hogy a bemutatott öt dalmű közül három Dittersdorf szerzeménye. Nem tudjuk, ki ajánlotta őt a hercegnek, de annyi kiderül 1776. dec. 16-án írt leveléből (A. M. 87), hogy felsorolt műveit az Eszterházára éppen ebben az évben szerződtetett Ungricht Kammermusicus kivétel nélkül ismeri, tehát valami közelebbi kapcsolatban lehetett vele. Dittersdorf levelében Pauersbachot is említi, akin keresztül eljuttatta a herceghez szerzeményeit. Ennek azonban nem biztos, hogy barátság a magyarázata. Ha a góthai almanach nem téved, és Pauersbach valóban az operatársulatnak is igazgatója volt, akkor természetesen rajta keresztül vezetett a szolgálati út.

Az 1776. évi eszterházi operai élet érdekes epizódját őrzi három akta (A. M. 1366,1367, 1368). A Finto pazzo per amore október 24-i előadásán, miközben Catharina Boschwa egy áriát énekelt, s közben "bolondos módon kellett állnia", Benedetto Bianchi, akivel együtt volt a színpadon, a földre hajolva botjával kétszer felemelte az énekesnő szoknyáját. Az ízetlen tréfát Catharina Boschwa csak a harmadik kísérletnél vette észre, valószínűleg a közönség - köztük férje figyelmeztetésére. Másnap Anton Boschwa és felesége kellő elégtételért kérvénnyel fordult a herceghez, aki Bianchit kétheti elzárásra, nyilvánosan kiszolgáltatandó ötven botütésre, és a következő előadáson, október 27-én nyilvános hocsánatkérésre ítélte. Az olasz nyelvű bocsánatkérő szöveg szerint (A. M. 1366) az énekes először a herceg iránti tiszteletlenségért, másodszor a közönséget, és harmadszor az énekesnőt sértő botrányos viselkedéséért kért bocsánatot.

1777-ben az eszterházi színjátszás fontos korszaka zárult le. Carl Wahr színtársulata ebben az évben már nem játszott október végéig, mint korábban, hanem már júliusban visszatért Pozsonyba, onnan pedig augusztusban Pestre utazott. 1788-ban újra Pesten és Pozsonyban játszott, 1799-ben pedig Prágába távozott, és Magyarország területére nem is tért vissza többé.

Carl Wahr 1777. évi csonka műsoráról semmit sem tudunk, de az opera és bábtársulat működéséről van néhány adat.

Az év kezdetén Haydn megbízást kapott a császári udvartól, hogy az udvari opera számára írjon új olasz operát. El is készült a La Vera costanza zenéjével, de bizonyos intrikák következtében a szereposztás körül keletkezett nézeteltérés miatt visszavonta kéziratát, s műve csak 1779-ben, Eszterházán került előadásra.

1777. július 8-án Clemens Wenzel trieri választófejedelem elökeIő társaságban Bécsbe érkezett a város megtekintésére. Maria Terézia a schönbrunni kastélyban látta vendégül, és szórakoztatására kölcsönkérte Esterházy Miklós zenekarát, Opera- és bábtársulatát.

A Wiener Diarium tudósitása szerint az Esterházy ,,Bande" a schönbrunni kastélyszínházhan július 9-én ,,Spektakel"-t adott. 11-én a zenekar a királynő jelenlétében asztali zenét szolgáltatott, 14-én pedig a Esterházy ,,Bande" ,,prächtiges Schauspiel"-t mutatott be.

A ,,Spektakel" valószinűleg a Dido bábopera, a ,,prächtiges Schauspiel" pedig az eszterházi repertoár valamelyik darabja, esetleg Haydn egy elkészült, s Eszterházán csak később bemutatott operája lehetett. A Didóról az 1778-ban megjelent góthai almanach a bábtársulat tevékenységenek ismertetése után a következőket közölte: ,,Az elmúlt évben egy új előadás 6000 forintba került, és olyan pompás volt, hogy maga a császárné is látni óhajtotta. Ezért Schönbrunnban építettek egy színpadot, s a bábokat és díszletekel. Bécsbe vittek."

Az 1777. augusztus 3-án a herceg második fiának, Miklósnak Weissenwolf Mária Anna Franciskával kötött házassága alkalmából Eszterházán rendezett ünnepség újdonsága Haydn Il mondo della luna című vigoperája volt. Ugyanekkor került színre egy érdekes bábjáték, melyet már a góthai almanach is említett: Genovefens 4. Theil, amely a színpadi apparátust a legnagyobb feladatok elé állította. A számtalan színváltozás között szerepel lakomára feldíszített kastélyterem, képtár, pokol, kivilágított város stb. A fennmaradt hasonló jcllegű bábszövegkönyvekből, az előadások mesébeillő költségeiről, a gazdag kiállítást és gyors színpadi gépezetet emlegető leírásokból arra kell következtetnünk, hogy a bábszínházi előadások lényege a gyorsan pergő, változatos és pompázó színpadképek sorozata volt, amely a különleges barlang-nezötér közönségét egy elvarázsolt birodalom álomvilágába ringatta.

Az 1777-es évadban az Il mondo della lunan kívül az operatársulat tavasszal még Gassmann L'amore artigiano és ősszcl Dittersdorf Arcifanfano re de'Matti című vígoperáját adta elő.

1778-ban a góthai almanach kivételesen nem számolt be az eszterházi színházi eseményekről, pedig ez volt az első évad Eszterházán, amely januártól decemberig tartott. A müsort nem is egy, hanem az operaegyüttesen kívül három színtársulat is szolgáltatta.

Az előadott operákat, bábjátékokat és prózai műveket az egész évi hangversenyműsorral együtt egy rendkívül értékes kimutatás sorolja fel, melyet az Országos Levéltár Őriz. (Jelzete: Hg. Eszterházy levéltar, Fasc. 2461. 1-7 lev. Pohl annak idején teljes egészében közölte, de forrását - mint máskor sem - ebben az esetben sem jelölte.)

A műsor szerint hetenkint kétszer - csütörtökön és vasárnap - operaelőadás volt, más napokon színművek és hangversenyek váltakoztak. Az évad elso előadása január 25-én történt. Ezen a napon a Die Grenadiere cimű vigjáték, és egy Polyphemus című darab kelült színre. Márcins 10-ig, a ,,Paulische Truppe" első fellépéséig az operatársulat előadasaitól eltekintve ezen a kettőn kivül összesen csak három színmű szerepelt a repertoirban: Albert Bienfait és Franz Christl két pantomimja, - Arlequin der Hausdieb és Arlequin als Todtengerippe - továbbá egy Bellandra című darab.

Albert Bienfait a gothai almanach szerint korábhan az eszterházi bábszínház gépésze volt, Franz Christl pedig Wahr társulatánnk tagja. Az 1778. januar 23-án kötött szerződésben (A Th. 58) kötelezték magukat, hogy, január 24-től március 3-ig Icgalább öt személlyel pantomimeket adnak elő Eszterházán, ,,oly gyakran, ahogy őfenségenek tetszeni fog". A kis társulat járandósága lakás, fűtés-, világitáson kívül heti öt forint harminc krajcár volt. Mivel a szerződés csak a pantomimeket említi, lehet, hogy a két ismeretlen szerzőjü, és a műfaj megjelölése nélkül feltüntetett szinpadi mű is pantomim volt. A társulatnak e rövid idő alatt nem sok dolga akadt: összesen négyszer adott műsort.

A szokás«s eszterházi nyári szezon 1778-ban már márciusban megkezdődött. Az említett évi műsorban március 10-ről feljegyezték, hogy ekkor volt a ,,Paulische Truppe" első fellépése. A társulat összetételéről és történetéről meglehetösen keveset tudunk. A műsor megjegyzéseiből mindössze hét színész neve derül ki: Ulrich, Bachmayer, Lamberti es Mayer színészek, a Wahr társulatában már szerepelt Schwarzwald családból anya és leánya, továbbá Mayer nővére, aki később Ditelmeyer felesége lett. Johann Mayer, Pauli társigazgatója a nyolcvanas évek második felében négy évadon át szerepelt Eszterházán saját társulatával.

Pauli és Mayer repertoárját a nagyszámú, ma már teljesen ismeretlen népies polgári vígjáték mellett erős klasszikus műsor jellemzi: bemutatásra került Lessing Emilia Galottija és Minna von Barnhelmje, Goethc Stellája, Beaumarchais Barbier von Sevilienje, és Diderot Hausvaterja. A műsorban szereplő Julie und Romeo és a III. Riehard Shakespeare átdolgozás lehetett, talán Weisseé, amely alig egy évtizede jelent meg. Az 1778-as bábjátékujdonság a Das laendliche Hochzeitsfest, Josef Karl von Pauersbach utolsó darabja volt, melyet Eszterházán mint udvari költő és színigazgató írt. Még ebben az évben feleségül vette Maria Anna Tauber énekesnőt, s vele együtt az év végén Oroszországba utazott. Pauersbach távozásával lezárult az eszterházi bábszínház öt évig tartó virágkora, melynek műsorát javarészt az ő darabjai szolgáltatták.

Maria Anna Tauber csak ebben az egy évadban volt az Esterházy-operatársulat tagja. Általa a hercegi színház a bécsi udvari operával került kapcsolatba. Márciusban a Tonkünstler Societat egyik hangversenyén megtetszett a hangja II. Józsefnek, és az ő kivanságára megkapta az ndvari opera következő újdonságának, Grétry egyfelvonásos Lucile című dalművének címszerepét. A Junius 29-én megtartott bemutatón azonban nem érte el a várt sikert, s így nem szerződtették véglegesen. Lehet, hogy ez a sikertelenség is hozzájárult ahhoz, hogy a Pauersbach házaspár külföldre indult szerencsét próbálni. (Pohl. i. m. 1/2. 19. 1.)

Pauersbach további sorsát homály fedi. Mindössze néhány levél nyújt némi tájékoztatást, melyeket 1784 és 1789 között írt a hercegnek. A leveleket 1784-85-ben Regensburgból, 1187 és 89 között Nürnbergből küldte. Az elsö és utolsó levél kivételével sablonos újévi vagy névnapi jókívánságok, de azért mindegyikőI kiérzik Pauersbach nosztalgiája sz Eszterházán töltött évek után.

Az első, 1784. október 8-án Regennburgból irott levél (A. Th. ·2.) Pauersbach nagyon is hiányosan ismert műveinek jegyzékét fontos adattal bővíti. Pauersbnch felajánlja benne a hercegnek a levélhez mellékelt német nyelvű Orfeus-szövegkönyvét, melyet - mint írja - igyekezett ugyanoIyan szórakoztatóva tenni, amilyen az olasz eredeti. Ezek szerint átdolgozás lehetett, valószínuleg az akkor még működó eszterházi bábszínház számára. A kézirat sorsaról nincs további adat. A nyomtatott eszterházi szövegkönyvek között nem szcrepel, Bertoni 1788-ban előadott Orfeus dalművéhez pedig olasz libretto készült. Pauersbach a felajánlott szövegkönyvért valószínűleg megkapta a szokásos jutalmat, de műve nem került bemutatásra.

Az utolsó levelet (A. Th. 10.) 1789. februar 27-én írta Nürnbergből. Kiújuló betegsége miatt, melyet tizenhat évvel azelőtt, még Eszterházán szerzett, orvosi tanácsra hivatkozva jó magyar óbort kért a hercegtől.

Az eszterházi színház műsora 1778-ban a szokástól eltérően nem zárult le október végén. A Pauli-Mayer társulat ugyan október 28-án a Das gerettete Venedig előadásával elbúcsúzott Eszterházától, de a műsorban egy napi fennakadás sem történt. Másnap az eszterházi operatársulat Piccini Astratto cimű operáját adta elő, harmadnap pedig már az évi műsor feljegyzése szerint ,,Fing die Diwaldisehe Truppe an mit Amalie oder die Leidenschaften"

Franz Josef Diwald társulata Wahr után a második együttes, amely hosszú időre gyökeret vert Eszterházán. Működése hétéves korszakot ölel fel 1778-tól 1785-ig. Korábban Pozsonyban, Badenben, Pesten és Sopronban fordult meg.

Az első okmány, amely Diwald társulatának Eszterházára való szerződtetésére vonatkozik, 1778. július 4-én kelt Eszterhazán (A. Th. 33). Ez egy nyilatkozat, melyben Diwald kötelezettséget vállal, hogy november elsejétől kezdve tizennégy megfelelő színésszel előadásokat tart Eszterházán, s amint ez már történni szokott, megígéri, hogy társulata lényegesen jobb lesz az előtte járónál, a Pauli és Mayerénál. Megígéri továbbá, hogy impozáns ruhatárat szerez be, s ha egészen a böjt kezdetéig maradhat Eszterházán, gondoskodik a közben távozó színészek megfelelő pótlásáról. Az évi műsorkimutatás szerint Diwald társulata már október harmincadikán megkezdte szereplését. Utnlsó előadása december 22-én volt, illetve ezen a napon zárul a kimutatás.

A ,,Pauli-Mayerische Truppe" és Diwald együttesének repertoárját mai szemmel szinte hihetetlen változatosság jellemezte. Míg az operatársulat egy dalművet sokszor ismételt, a két színészegyüttes naponként új műsorral lépett szinpadra. Pauli és Mayer társulata nyolc hónap alatt százharminc bemutatót tartott, és csak tizenegy darab előadását ismételte meg. Diwaldék két hónap alatt ötven szinművet adtak elő, és csak hármat játszottak kétszer. A két együttes műsorában nyolc közös darab szerepelt, tehát 1778-ban Bienfait és Christl előadásait is számítva, összesen száznyolcvankét nem operai színpadi mú előadásában gyönyörködhetett a hercegi udvar. (ld. 241-247. I.).

A nagy szám jelentőségét némileg csökkenti, hogy viszonylag sok egy- és kétfelvonásos mű szerepelt a műsorban, de a sok darab betanulása és a szükséges Próbák megtartása még így is igen nagy megterhelést jelentett a kislétszámú társulatoknak. A nagy repertoár magyarázata a kis közönség volt. A társulat akár magánszínházakban, akár vidéki városokban szerepelt, ugyanannak a darabnak az előadására nehezen tudott többször is telt nézőteret teremteni a színházban.

Az 1778. évi műsorban öt új és négy régebben bemutatott opera szcrepelt. A régebbiek közül: II finto pazzo per amore, Il barone di rocca antica, La buona figliuola, Arcifanfano, re de' Matti. Az újak: La sposa fedele (Guglielmi), La frascatana (Paisiello), L'astratto (Piccini), II geloso in cimento (Anfossi) és La locanda (Gazzaniga). Az évi műsor többszöri megjegyzése - ,,őfenségének Bécsből való visszatérésekor" - arra mutat, hogy ebben az évben az eszterházi színházi élet nem függött szigorúan a herceg jelenlététől, és akkor is volt előadás, ha ,,Fényes" Miklós Bécsben tartózkodott.

Franz Diwald társulata az eszterházi évadok közti téli hónapokat soproni és wiener-neustadti vendégszereplésre használta fel (A. Th. 45.). 1779-re a herceg már az előző év novemberében lekötötte az együttest: körülbelül a régi feltételekkel. A szokásos napi egy komédián kívül, egy bábelőadáshoz is gondoskodni kellett szerepolvasó színészekről. A megállapodás a hamvazószerdától október 18-ig terjedő idaszakra szólt. Ezt a szerződést változatlan tartalommal, 1780-ra és 1781-re is meghosszabbitották (9. Th. 36.). A szerzödés egy másik példánya szerint (A. Th. 37.) -, amely azonban csak 1779-re szól - Diwald társulata október vége helyett december 18-ig kötötte le magát Eszterházára.

Az 1778/79-ben működő társulat névsorát csak hiányosan ismerjük. Az első két előadásról oktober 30-án és 31-én az 1778. évi műsor a következö nyolc szinész nevét jegyezte fel: Mlle. Knapp, Messrs. Bartly, Schilling, Durst, Weiss, Hr. Menninger, Mad. Soliman, Mlle. Biwald. (Diwald!)

A nyolc színésa közül négy - Durst, Schilling, Weiss és Diwald 1780-ban is tagja a társulatnak, tehát a Diwald házaspáron kívül ők alkothatták 1779-ben is a törzsgárdát. Ezen a hat színészen kívül 1779-ben még valószínúleg a Wahr és Pauli-Mayer együtteséből már ismert Schwarzwald család tartozott a társulat kötelékébe, mert 1780-tól kezdve Diwald minden névsorban emliti. Valószínűleg akkor csatlakozott a társulathoz, mikor 1778 októbcr végén Pauli-Mayerékat Diwald színészei váltották fel Eszterházán.

Az 1779. évi eseterházi repertoárból csak az opera-újdonságokat ismerjük. A nyolc új bemutató azt bizonyítja, hogy az operatársulat évről évre fontosabb szerephez jutott. Ebben az évben került előadásra Haydn két évvel azelőtt a bécsi udvari opera számára írt La vera costanzaja és új műve, a Metastasio szövegére írt L'isola disabitata. Haydn két operáján kívül a L'amore soldato (Sacchini), Le gelosie villane (Sarti), Metilde ritrovata (Anfossi), Le due contesse (Paisiello), L'isola d'Alcina (Gazzaniga), és az I Visionari (Astaritta) bemutatóit lehet igazolni.

1779-ben három kisebb ünnepség volt Eszterházán. Sacchini operája Forgach grófnak Grassalkovich Ottilia grófnővel nov. 21-én kötött házassága alkalmából, a L'isola disabitata pedig ,,Fényes" Miklos névnapján került előadásra. A Wierner Diariumnak az Anna-napról, a hercegné névnapjának megünnepléséről szóló beszámolója nem tesz említest színházi előadásról, de leírja a fényes álarcos-bált, melyen hatszáz személy vett részt. Föképpen az álarcok tarka sokfélesége, meg Vénusz és Ámor pompás bevonulása tetszett a vendégeknek.

Az 1779-ben előadott nyolc opera-újdonsag közül az, I visionari szövegkönyvének nem maradt nyoma, ezért előadására csak Bader könyvtárosnak egy feljegyzéséből következtethetünk (A.M.3754.). Bader a herceg rendelkezésére Pietro Travagliának az I visionari jelmeziről készült kimutatását bírálta e1. Feljegyzése nemcsak a műsor adatainak kiegészítése miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert a színház belső életére, szervezetére, a hemutatókat megelőző munka menetére enged következtetni. KiderüI belőle, hogy Travaglia hatáskörébe nemcsak a díszlettervezés, hanem a jelmezekről való gondoskodás is tartozott. Arra azonban sem ebben a feljegyzésben, sem későbbi iratokban nincs adat, hogy Travaglia tervezett-e maga is jelmezeket.

A szóban forgó írás továbbá első dokumentuma annak a gyakorlati munkának, amelyet Bader hercegi könyvtáros az eszterházi színházi élet új szervezeti szabályzata értelmében mint a színház adminisztratív igazgatója végzett. Az ő neve szinházi vonatkozáshan eddig kétszer fordult elő. A gothai almanach 1777-ben és 1778-ban Pauersbachhal együtt mint a bábszínház házi szerzőjet említi. Műveiról közelebbi tudomásunk nincs. Az 1778 februárjában szerkesztett, és 1779 júliusában egy záradékkal kiegészített ,,lnstruction", vagyis a színhaz új szervezeti szabályzata Badert adminisztrativ igazgatóvá léptette elő. A színház munkájának keresztmetszetét bemutató fontos dokumentum teljes szövege a következő (A. Th. 89.) :

,,Utasítás

mivel színházunk igasgatását könyvtárosunkra, Baderre bízzuk, szükségesnek találtuk, hogy számára, valamint a színházhoz tartozó többi személyek számára a következő utasítasokat előírjuk, melyekhez említetteknek szigorúan kell igazodniok és alkalmazkodniok.

l-mo. Ami a zenekart és a szereplőket illeti, valamint a súgást melynek ellátására a kottamásoló vétetett fel, ezekről karmesterünk, Haydn fog gondoskodni, s a hozzá tartozók közt rendet fog tartani.

2-do. A felső igazgatást végző Bader alá fognak tartozni az ácsok, a ruhatáros, a szolgák, darabontok és a színházhoz tartozó más személyek, de úgy, hogy előzetes tudtunk nélkül ő semmin se változtasson, semmit ne növeljen vagy csökkentsen.

3-tio. Mivcl Bader kijelentette, hogy a festő Travaglio igen ügyesen és alkalmasan tud neki a színhaz igazgatásában segédkezet nyújtani, a díszletek és a világítás elhelyezése és gondozása végett az említett Travaglio Bader mellé adatik (mivel ért a festészethez, a díszletek változtatásához és elrendezéséhez), aki a színházi emberekre felügyel, és Badernak zavarok elkerülése végett rnindenről jelentést tesz, de önálló jogkör nélkül, mivel továbbra is Cabinet Mahlerünk alá fog tartozni.

4-to. A kiadásokról, az átvett dolgokról és változásokról Bader pontos jegyzőkönyvet fog vezetni (hogy minden biztosan és rendben megtalálható legyen), és ezért mindenki felvilágosítást és számadást ad neki a kezében levő dolgokról, hogy ő negyedévenként szinten elszámolhasson.

5-to. Hogy a kiadások a jövőben biztosak és ismertek legyenek, egy-egy opera előadása alkalmával a parókamester egy forintot, a szabó harminc krajcárt, és Händlné szintén harminc krajcárt fog kapni.

6-to. A színpadon mindent a következő személyek fognak elvégezni: az öt színházi szolgálatra rendelt ács, nevezetesen Corbínian, Philipp, Stephan, Johann és az inas, továbbá Weber, az acs, Zimmermann és Andre gránátosok. Minden próbáért és előadásért mindegyikük hét krajcart kap.

7-mo. A szabómester szükség esetén két legényt köteles ingyen statisztának állítani, a kárpitos és az asztalos pedig szintén kötelesek ingyen statisztákként szolgálni.

8-vo. A kéményseprö az esetleges túzveszélyek elkerülése végett az előadások alatt a színházban álljon készenlétben.

9-mo. Minden veszély megelőzése végett egy órával minden opera, színmű, vagy hangverseny előadása után az ügyeletes káplár Zimmermann gránátos és egy darabont tekintse meg a szinházat. Alhadnagynnk az erre vonatkozó parancsot meg fogja kapni.

10-mo. Bader tudta és akarata nélkül az elöadások alatt egy darabont sem hagyhatja el a színházat, és ne merészeljen haszontalan dolgokat kívánni. Ha valami megtörténne, Bader köteles jelenteni és a tettének minősége és körülményei szerint megbüntettethetik.

11-mo. Handlné és a szinházhoz tartozó minden személy köteles a mgbizatásokat szó nélküI teljesíteni, és kerülni a rendetlenséget. Ellenkezö esetben a kihágókat a megtett jelentés alapján büntetésben kell részesiteni, illetve - ha a körülmények úgy hozzák - el kell bocsátani.

12-mo. Azokon kívül, akikre Bader véIeménye szerint szükség van, a próbák vagy előadások tartama alatt senki semmiféle ürüggyel sem léphet a színpadra, bárki legyen is.

13-tio. Végezetül ezeket a pontokat szigorú betartás és teljesítés végett a színházhoz tartozó minden személlyel ismertetni kell, s a különben elmaradhatatlan büntetés vagy elhocsátás ellen nem lehet fellebbezni.

herceg Esterhazy Miklos mp,

Ennek az utasításnak értelmében előzetes tudtunk és szemlénk nélkül a színházi kellékeken változtatni, azokat gyarapitani vagy csökkenteni nem szabad. Ezért a jövőben minden általunk aláírt megbizatást titkári hivatalunkban jegyzőkönyvbe kell venni. Ellenkező esetben a kiadások azokat terhelik, akiknek rendelkezésére felmerültek.

Eszterháza, 1779. juli. 26-án.

herceg Esterhazy Miklós mp.

A ,,Cabinet Mahler", akinek Pietro Travaglia az Instruction harmadik pontja szerint alárendeltje volt, Johann Basilius Grundmann. Ö festette az Eszterházy kastély számos freskóját és többször részt vett a szinpadi díszletek festésében is, amint ezt számos festékszámlája igazolja.

Az Instruction 1779. július 26-án kelt záradéka az Esterházy operatörténet forrásait illetően rendkívül fontos rendelkezést tartalmaz. A pontosabb, részletesebb adminisztrációnak köszönhető, hogy körülbelüI ettől az időtől kezdve naponként vezetett, és havonként összegezett kimutatás készült a színházi segédszemélyzetről, és hogy az új bemutatókhoz szükséges diszleteknek és jelmezeknek részletes leírásai maradtak fenn. Ez az oka annak, hogy a következő évtized repertoárjáról sokkal meghízhatóbb, teljesebb képünk van, mint az eddigi időszakról. Az Instruction természetesen csak az operatársulat működésével kapcsolatos tennivalokat szabályozza. A nem operai műsor minden gyakorlati gondja a szintársulatok igazgatóit terhelte.

Folytatás ....