Szikkasztó    (díszlépcső, nyugati belső udvar, csigalépcső, tájrendszer, lizénák)

 

A bővített alapterületű (téglalap alaprajzú) reneszánsz épület valamikori végfalainak két sarkában tölgypallóból készített cca 40 x 40 cm keresztmetszetű csapadékvízejtő csatorna volt, van. Ezek a pártázatok mögött összefolyó vizet vezették a jelenleg a járdák alatti szikkasztókba. Az átépítések során az ejtőcsatornákat módosították, ezért a külső falakon több faltoldás keletkezett (piros vonalak). A barokk rizalitszárny építésekor a sárga téglalappal jelölt "nyílászáró" a harántfalra szorult, ezért az ejtőcsatornán "belülről" le lehetett jutni a szikkasztóba.

 

A szikkasztó vízbevezető nyílását az épületbővítés során átalakították. A "feltárás" idején a létra felettin lehetett lejutni, mégpedig a hercegi hálószobának a reneszánszkori végfalra szorított mai ajtajának faburkolata mögötti ejtőcsatornán át. A szikkasztó téglái az átépítés következtében különböző korszakokból származnak.

 

A képen a "kastélymag" keleti homlokzata látható. Ennek kétszintes ősépületét Hárich szerint  A.E. Martinelli három hónap alatt építette 1720-ban. Ez a közlés több tény, megfigyelés alapján nem tűnt hihetőnek. Több észrevétel valószínűsítette, hogy a piros vonal mentén egy -akkor - elképzelhetően reneszánsz épülethez barokk rizalitszárnyat toldottak még 1671, Nádasdy Ferenc kivégzése előtt. (Wesselényi "összeesküvés".)

 

 

Újravakolt, festett felületen ez volt az (előző képen jelölt piros vonal mentén) első jelentősebb falbontás, amely igazolta, hogy a barokk rizalitszárnyat utólag toldották egy korábban állott épülethez. Mivel nem egy, hanem három "toldásvonal" vált láthatóvá, tovább bontottam és rátaláltam az "ejtőcsatornára". (Toldásvonalak; piros csík.) A sárga téglalap alatti felület "sima", azaz a lizénát utólag ragasztották a falfelülethez. A zöld téglalapban kék körrel jelzett felület "vastagságát" utólag növelték. A látható "lelet" tette lehetővé a további bontásokat.

 

A kastélyfalban lévő - a tetőhéjazatra hulló csapadékot az emésztőbe vezető - ejtőcsa-tornáról alulról felfelé nézően készített felvétel. (A fényképezéshez sajnos nem volt korszerű villanófényes kamerám.) Az ejtő anyaga tölgyfapalló, amelynek nagyobb része ma is a falban van. Felső végét nem volt módom feltárni, de a járdaszint felett mintegy három méterrel ellenőrzötten létezett.

Ilyen vagy hasonló csapadékvíz-ejtőcsatornák a pártázatos (eresz nélküli) reneszánsz épületek héjazatának csapadékvíz levezetésére voltak alkalmasak.

 

A képen a "Martinelli" épület keleti rizalitjának homlokzata A sárgával jelzett ajtó bal oldalán szélesebb a falsáv (piros),  az ajtó "rá van szorítva" a harántfalra. Hasonló eltérések késztettek a kékkel jelzett felület bontására.

 


 

A Mödlhammer Simon féle 1721-es alaprajz jobb oldali részlete, amely a valóságnak megfelelően ábrázolja az utólag épített barokk rizalitnak az eredeti épület hosszfalába "szorított" ablakát, amely feltűnt a homlokzaton. (Mögötte ott van a vízejtő csatorna.)